2013.január 28. hétfő
Korán
ébredtem, nem aludtam túl jól és túl sokat…levittem a Sárát a buszhoz, megint
esett a hó!!! :-) Visszajöttem, leültem a gép elé és nézegettem a Timu oldalán a bejegyzéseket és
fotókat, aztán írtam a Mamájának. Próbáltam vigasztalni, már amennyire ez
lehetséges…elküldtem neki azt a nagyon szép idézetet, amit a Mama kapott és azt
ki is tettem a Timu oldalára. Ha csak 1 embernek is sikerül vele vigaszt
nyújtanom, már jó!!!! Gyógytornáztam, Beával beszélgettem, aztán jött "L".
Hozott finom levest, meg sósakat.
Irány az Onkológia, Gábornál (onkológus) minden
rendben volt, vérkép jó, és újra vissza lehet tolni péntekre a következő
kezelést, tehát tudunk menni síelni febr. 18-án :-) és 22-én kapom a következőt. Évike ma is nagyon
kedves volt, bemehettünk a bal oldali üres szobába, kifelé forgattuk
a székeket, hogy ne a falakat bámuljuk. Jó volt "L" jelenléte, jól
csinálta!!!!!!!!!!! Nem volt se túl sok, se túl kevés!!!!!!!!!!!!! NAGYON
szeretlek! Kicsit megint várni kellett a „gyógykoktélra”, 2 körül kezdett el
folyni és ½ 4 körül végeztünk. Hazajöttünk, ettünk, pihiztünk, aztán "L" elment. Hívtam az Ádámot, hogy minden rendben (eddig). Sára a barátjánál alszik ma meg holnap. Próbáltam vele megbeszélni, hogy maradjon, de
nem akart. Menekül. Nem esik jól, de elfogadom.
Már csak 3 kezelés :-)
(részlet a naplómból)
2014.január 28. kedd
Azt kell, hogy mondjam ,hogy sétagalopp az életem az 1 évvel ezelőttihez képest. 9 órát aludtam (egy ébredéssel), kényelmesen összekészültem, ittam egy kv-t "L"-el, aztán mentem dolgozni. Készítem elő a Valentin napot ezerrel :-) Remélem jóóó sok rendelés lesz!! 12-re elmentem szempilla igazításra. Túl hosszú volt, amit Karácsony előtt feltetettem, most rövidebbet csináltattam és nagyon csini. Teljesen természetes! :-) Visszafelé összefutottam a bátyámmal, ittunk egy kv-t és mentem vissza az irodába. Megcsináltam az isteni kímélő ebédemet (roston csirke, párolt babbal), dolgoztam 5-ig, beugrottam a Lacihoz a céges papírokért, aztán haza. Nem is mondtam, hogy ettől a jó kis hormongyógyszertől 4 kg-ot híztam eddig :-( :-( :-( ezért elhatároztam, hogy megpróbálok kicsit odafigyelni az étkezésre (mondjuk nem eszem 2 zsömlét felvágottal, sajttal reggelire) és párolt zöldségeket eszem, natúr hússal és 1 szelet barna pirítós kenyeret naponta. Persze ehhez jön minden nap a gyaloglás a gépen, amibe próbálok már futást is csempészni :-) persze csak szépen fokozatosan! :-) Minden nap 50 perc. Nyárra le kell adnom ezt a pár kilót! Rosszul érzem magam és szeretném még időben megfogni a hízást. Nos tehát mai napon 63 kg vagyok, és 58 szeretnék lenni!! HAJRÁÁÁÁÁ!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése