2013. október 30., szerda

40. születésnapom


Úgy terveztem, hogy májusban a 40. szülinapomon csinálok egy nagy bulit.

De az élet másképp rendezte.

A 40. születésnapomon a sugárkezelés harmadánál jártam, hajam nem volt, szempillám, szemöldököm egy darab sem. Igazi rákos beteg kinézetem volt. Nem volt nagy barátom akkoriban a tükör, képzelhetitek és nem voltam a toppon lelkileg.

De, mint oly sokszor, most is összekaptam magam és megpróbáltam a legjobbat kihozni a helyzetből. Kitaláltam magamnak, hogy a lakást telerakom lufikkal, mert imádom! :-) Sárával föl is fújtunk 40 lufit lelkesen. És ahogy az lenni szokott, folyamatosan kidurrant pár darab belőle, amit természetesen pótolni kellett, mert nekem 40 lufira volt szükségem :-) ennek az lett a vége, hogy kb. 4 napon keresztül lufikat fújtunk :-) ebbe besegített az én drága keresztmamám és a keresztfiam is :-) aztán ők kitalálták, hogy a lufikra rajzolni is kell, tehát telerajzolták nekem szebbnél szebb dolgokkal. A szülinapom reggelén egy csodás szülinapi asztal várt rám, mikor fölkeltem, telis tele ajándékokkal, és virágokkal :-) délután a bátyámékkal és barátokkal  ünnepeltünk, ami nagyon viccesre sikerült. Azt találtam ki, hogy szeretnék egy közös fotót, amin mindenki fehér fölsőben van. Ne kérdezzétek, hogy miért. Egyszerűen csak erre vágytam. Szerettem volna, ha engem ölben tartanak, fekve, de ezt teljesen elnevettük és nem igazán sikerült. Lehet, hogy túlsúlyos vagyok kicsit? :-) Másnap a barátnőim csodás estét szerveztek nekem. Elmentünk egy városnézésre riksával, aztán isteni finomat vacsoráztunk :-) és nagyokat nevettünk. A kolléganőim is megleptek a kedvenc sütimmel, egy csodás virággal és ajándékkal :-)

Tudjátok, mit éreztem aznap?

Hogy ez volt életem egyik legszebb születésnapja! Mert volt ugyan sírás is (természetesen), de körbevettek a szeretteim és ez feledtette velem a betegségemet és én hálát adtam, amiért életben vagyok és ennyien szeretnek!

CSODÁS nap volt! Köszönöm nektek!!!





5 megjegyzés:

  1. Csúcs vagy!!! :-) Edit

    VálaszTörlés
  2. Bori, all the way!!!! Zoli

    VálaszTörlés
  3. Mindig tudtam,hogy csúcs vagy,nem véletlen hogy szeretünk. Zsuzsa

    VálaszTörlés
  4. Nagyon köszönöm kedves szavaitokat!!!

    VálaszTörlés
  5. Szia, Bori!
    Végig olvastam a blogodat, igazán nagy élmény volt.
    Viszont a sugárkezelésről nem találtam semmit. Talán csak elkerülte a figyelmemet? Pedig időrend szerint olvastam szép sorban.
    Petra

    VálaszTörlés