2014. február 25., kedd

Balogh Béla - A megfelelésért vívott küzdelem

Napsütéses szép reggelt nektek!

A kórház és a műtét miatt kicsit elhanyagoltam a Balogh Béla sorozatot, jöjjön tehát a harmadik rész, mely úgy gondolom, hogy mindig nagyon aktuális.


3. A megfelelésért vívott küzdelem

"Lehet, hogy a magát folyamatosan megbetegítő ember gyermekkorában nem kapott elég szeretetet, biztatás helyett inkább elmarasztalták. Ugyanakkor azzal a tudattal nő fel, hogy ő nem elég jó, nem elég ügyes, nem elég szorgalmas, és neki mindig többet és még többet kell tennie másokért, hogy észrevegyék, hogy néha ő is kapjon egy-egy jó szót vagy elismerést.
Az ilyen ember fáradhatatlanul dolgozik másokért, szinte könyörög a szeretetükért, de - és itt jön a probléma - ritkán érzi, hogy megkapná azt a szeretetet, amire vágyik. Ennek pedig oka van. Mégpedig az, hogy ő saját magát nem tartja elég szeretetre méltónak, értékesnek és érdemesnek.
Márpedig, aki kisebbrendűségi érzéssel küzd, és saját magát nem szereti, azzal a többiek is ennek megfelelően bánnak.
Ha saját magamat nem szeretem, akkor a "felebarátomat" is csak annyira tudom szeretni, mint önmagamat, tehát semennyire. Akkor viszont felmerül a kérdés, hogy mi motiválja a cselekedeteimet, ha a "felebarátomért" vagy gyermekeimért, szüleimért, barátaimért mégis képes vagyok akármit megtenni, és fáradhatatlanul igyekszem segíteni?
A helyes válasz ebben az esetben: A FÉLELEM.
Nagy csapda ez, és bizony gyakran nehezen felismerhető. Az ember nem azért segít, mert szereti a másikat, hanem azért, mert attól fél, hogy ha mindezt nem teszi, a másik nem fogja szeretni őt. Az életben minden döntési helyzetben csupán két dolog között kell választanunk. Az egyik a szeretet, a másik a félelem. Az egyetlen dolog, amitől a félelem elmúlik, az a szeretet. Első helyen kell állnia az önmagunk iránt érzett szeretetnek, majd - ha ez megvan - kiterjedhet családunkra, barátainkra, ismerőseinkre, nemzetünkre, és végül átalakul a Földön élő minden ember és élőlény iránt érzett szeretetté. A szeretet úgy oszlatja el félelmet, mint a fény a sötétséget."





2014. február 24., hétfő

Lábadozás

2013.február 23. szombat

½ 7 ébredés, éjjel egy ébredés volt 3 körül. Egész jó arány! Jól érzem magam, kvzom, amit ilyenkor nem szoktam tudni. Franc se érti ezeket a koktélokat. Gyönyörű fehér kint minden!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! De nem sokáig, mert elkezdett szakadni az eső. Igazi ágybanmaradósfilmnézősalvós idő van! Bejával is kvztam egyet, aztán filmeztem és pihiztem. Reggelire csináltam magamnak császármorzsát, de sajna nem lett olyan jó, mint a Károlyéknél L de nem adom föl, majd próbálkozom. Ebédeltem az isteni brokkoli krémlevesből, aztán lustultam tovább. Mici hívott, jól esett, beszélgettünk. Filmeztem, pihiztem, próbáltam aludni, de nem ment. Ádámmal beszéltem, érdeklődött. Verussal volt cirkuszban. J Este nekiálltam és kitakarítottam a fürdőszoba szekrényeket és mindent kiselejteztem, amire nincs szükségünk vagy lejárt a szavatossága. Összekészítettem egy nagy adag ékszert, amiket nem hordok. Most pedig beájulok az ágyba, mert fáradt vagyok és 23.00 óra.
Kiütött rajtam a Medrol (szteroid), lángvörös az arcom, de egyébként semmi, de semmi bajom!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Szerencsére!!!!!! YESS!

 2013. február 24. vasárnap 

Egy ébredés éjjel, ½ 6-os kelés L mindegy. Neteztem, írtam az Eszternek, hogy jöhet bármikor, mert fönt vagyok már. Arcom továbbra is rákvörös színben pompázik, de különben teljesen jól vagyok! J Hajninak írtam a FB-on, hogy jövök holnap J ha minden így marad. Eszter átjött kvzni 9 körül és kaptam tőle egy nagyon szép vitorlás hajós pizsigatyát és a kedvenc meggyes tortámat J J J én meg adtam neki egy nagy adag ékszert, amit tegnap kiválogattam, meg a samponjaimat, balzsamjaimat J amikre egy darabig most úgy sem lesz szükségem J jót beszélgettünk, kicsit talán jobban is van, de minden esetre halad az úton és ez már jóóóóó!!!!!!!!!!!!!!!! Nagyot ebédeltem, miután hazaértem végre!!!! Brokkoli krémlevest és töltött paprikát. Kv-ztam a Beáékkal, aztán pihiztem, tv-ztem….Mici is megjött ½ 8 körül J jól érezte magát!!! Estére megfájdult a torkom, akkora gombóc van benne, hogy alig bírok nyelni. L


2013. február 25. hétfő 

Tűrhetően aludtam, egyszer ébredtem csak föl. Csináltam uzsit a Micinek. Viszont annyira szar a torkom, hogy itthon maradok inkább. Nem is csak a torkom, hanem a nyelvem is megint ki van készülve. Sokat aludtam napközben, közben dolgoztam…és szenvedtem…semmi enni- és innivaló nem esik jól…próbálom gyakrabban öblögetni  a számat…nem sokat segít...este a Bea leborotválta a fejem megint és vasalt egyet.

(részletek a naplómból)


2014. február 25. kedd

Visszaolvasva a múlt év történéseit, azt kell, hogy mondjam, hogy SEMMI bajom az égvilágon! 
Az alvás nem megy túl jól sajnos, minden reggelre iszonyatosan megfájdul a hátam, lévén csak háton tudok aludni és szerintem annyira félek, hogy ráfekszem az oldalamra, hogy egész éjjel mozdulatlanul fekszem :-( mellem fájdogál, de nem vészes, még gyógyszert sem kell bevenni. A kompressziós melltartó iszonyú szoros, de hát ez a lényege! Bal karomban a nyirokér fájdalom, ami volt a műtét előtt, teljesen megszűnt :-) helyette a jobb kézfejemben a véna, ahol a branül volt, teljesen tropára ment és nagyon fáj, alig bírok hozzáérni :-( (már eddig sem volt túl jó állapotban a kemók miatt). 
Tegnap már dolgoztam itthonról, voltam nagyot sétálni a Beáékkal, aztán délután pihiztem, "L" látogatott meg, jó volt kicsit vele lenni megint!!!
Mára is ez a tervem, csak délután megyek kötözésre.

Meg kell, hogy osszam veletek, hogy annyi sok e-mailt kapok ismeretlen Nőktől, akik csak szeretnék megosztani velem a történetüket, vagy csak köszönetet mondanak, amiért vezetem a blogot, vagy tanácsot kérnek, hogy elképesztő!!!!
Nagyon jól esik és ezúton is köszönöm a belém vetett hitet, igyekszem segíteni, amennyit csak tudok!!!!!!!!!!!
Ezek a levelek is csak megerősítenek abban nap, mint nap, hogy van értelme annak, amit csinálok és ez JÓ!

Fájdalommentes napot kívánok minden kedves sorstársamnak - tudjuk, hogy ilyenkor ez a legtöbb, amit kívánhatunk!!!

A többi, drága olvasómnak pedig üzenem, hogy adjanak hálát, amiért egészségesek!



2014. február 22., szombat

4. kemó

2013.február 22. péntek

Negyedik kemó! 
8-ig aludtam végre 2 bogyóval. Rendet raktam, mostam….Eszterék jöttek értem 10 után kicsivel és bevittek a Károlyhoz. Jó volt, kicsit lazítottam, ott volt a Brigi is. Kvztam velük, aztán fölsétáltam az Onkológiára a csodás hóesésben J jól esett sétálni!!!! 
Egyből fölmentem a kemós épületbe, ahol meghökkenve láttam, hogy nincsen Évike ma L Így hát kénytelen voltam megismerni Attilát. Antrém a következő képpen alakult. Nem volt vérvételes papírom, tehát kiküldtek a központi pulthoz, ahol nagy nehezen elmeséltem, mit is szeretnék és a hölgy kedvesen segített és kaptam papírt vérvételre. Vissza Attilához, vérvétel. Mondtam neki, hogy már eléggé fájnak a vénáim, mosolygott ás mondta, hogy köszöni, de érzi Ő maga is tapintással J tudjátok, mennyire szeretik az orvosok, ha ilyen okos beteggel kerülnek szembe? Tippelhettek! Nem szeretik. Így hát választott egy vénát, amiről úgy gondolta, hogy megfelelő lesz. Utalt rá, hogy igyekezzek, mert ki fogunk csúszni az időből. Mondtam, ne aggódjon, nagyon erőszakos és nagyszájú vagyok, be fogom verekedni magam a doktor úrhoz!!! Tehát vérvétel után le Rubovszkyhoz, ahol kb. harmincan ültek L Na neeee, erre nekem nincs időm! Vártam picit, aztán kihasználva, kijött egy beteg és bement egy másik, berontottam utánuk, és jeleztem, hogy legyen kedves behívni, mert lekésem fönt a kemós csatlakozást! 10 perc múlva már bent ültem J Rögvest felajánlottam neki, hogy végzek a kemoterápiás kezeléssel, szívesen leszek az asszisztense, mert ez így őrület. Leginkább neki!!!!!!! Mosolygott!!!! J Mindent átbeszéltünk, elmondta, hogy ennek az újfajta kemónak más mellékhatásai vannak (végtagfájdalmak, ízületi fájdalmak). Hurrá! Már éppen kezdtek unalmasak lenni az eddigiek. Fölírt gyógyszereket (Medrol, ami szteroid, fájdalomcsillapító és gyomorvédő). Ezeket a kezelések előtt és után 1 napig kell szedni. Csodálkozva kérdezte, hogy sugarat is fogok kapni??? Mit mondhatnék erre? Nekem all inclusive ellátást írtak elő! J Azért jelezte, hogy erre kérdezzek még egyszer majd rá, ha arra kerül a sor. Vissza Attilához, "L" már ott várt. El is indult a kezelés (most csak 1 üveg), kb 1 ½ óra alatt lement. Nem volt közben semmi, csak végtelen fáradság lett úrrá rajtam, csukott szemmel végigültem, aztán hazafelé kaptam csodaszép sárga és lila tulipánt!!!! J Itthon betoltam egy hányás elleni kúpot és beájultam. Aludtam 3 órát nagyon mélyen J hihetetlenül jól esett!!!!!! ½ 8 körül ettem a Bea által készített isteni finom brokkolikrém levest és megettem a másik szendvicset, amit "L" hozott még délután. Bejával beszélgettünk kicsit, 1 hét múlva csinál labort.
Sárával sms-eztem, jobban van szerintem, nekem meg el kell rendeznem magamban ezt az egész elmúlt 3 napot és le kell majd vele ülnöm beszélgetni.
Ádámmal, Péterrel beszéltem du. Este Eszter és Petra hívott. J J J

Jóéjt! Már CSAK KETTŐ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

2014.február 22. szombat

Irány haza!!!!!!!!!!! :-) :-) :-) 
Csodás tavaszi virágok és természetesen gyógyító húsleves várt itthon :-)
Mindenhol jó, és tényleg fantasztikusak az Onkológia orvosai és nővérkéi egytől-egyig, de azért a legjobb otthon :-)
Ezúton is köszönöm mindenkinek a kedves szavakat és a drukkolást, el sem tudjátok képzelni, mennyit jelent ez ilyenkor (is)!!!!
Hihetetlenül jól esett, hogy a kórházban is korábban ismeretlen nők jöttek oda hozzám és köszönték, hogy vezetem a blogot és hogy mennyi arőt adok nekik, és felnéznek rám!!! Istenem bárcsak többet tudnék segíteni nektek!!!!!!!!
Minden kedves sorstársamnak: kitartás, erő, hit, pozitív gondolkodás!!!!!!! :-)
Szép napot és ölelések! :-)



2014. február 21., péntek

Bombázó cicik

Kedveseim,

péntek este van, elvonult az összes látogató, szobatársam hazament, doki is elköszönt mára, magam maradtam a gondolataimmal és a szép új cicijeimmel :-)

Ma volt kötözés, és meglestem a végeredményt.
Hááááááát drágáim, olyan cickóim lettek, amilyenek utoljára 20 éves koromban voltak :-) Szépek, kerekek, egyformák és állnak, mint a cövek :-) ceruzateszten simán átmennek :-) természetesen viselnem kell 6 hétig egy kompressziós melltartót, és nem szabad emelni, cipelni, erőltetni...stb.
Ezennel eljutottam a cél előtti utolsó lépésig, ami majd a mellbimbó lesz még, remélem még nyár előtt. Ha nem, az sem dráma.
Boldog vagyok és csak ez számít!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Megküzdöttem ezekért a cicikért rendesen és minden sorstársamnak üzenem innen is, hogy kitartás, erő, pozitív gondolkodás, mindig csak az adott nap nehézségével foglalkozni és meg lesz a jutalom!!!!!! :-)

Az Onkológiát továbbra is csak ajánlani tudom mindenkinek (már ha egyszer muszáj)! Dr Mátrai Zoltán, Dr Sávolt Ákos, Dr Kunos Csaba egytől-egyig remek sebészek és remek emberek!!! A nővérkék tüneményesek és empatikusak, ami igen sokat jelent egy ilyen betegségben!!!

Ma ketten is meglátogattak olyanok, akik szintén benne vannak ebben a vacakban, az egyikük már túl van (majdnem) mindenen, jövő héten lesz rekonstrukciós műtéte, másikuk ma volt az első kemón és gondolta benéz, ha már itt van. Elmondhatatlanul jól esett!!!!!! Köszönöm nektek ezúton is!!!!! Remélem fogom tudni viszonozni egyszer!!!! :-) Tegnap egy harmadik lány volt itt, aki szintén most kezdte nemrég a harcot. Szóval ebben az őrületes szarban azért jó dolgok is történnek néha!!! :-) Új, értékes barátságok születnek és ez jó!











2014. február 20., csütörtök

Újra kerek a világ

Kedveseim,

tegnap nem tudtam írni, mert szinte egész nap kómáztam az ágyban.
Mára eggyel jobban vagyok,bár fájdogál még rendesen, de a lényeg, hogy túl vagyok rajta és minden rendben!!!! :-)
Elvileg szombaton haza is mehetek!

Szép álmokat!

2014. február 18., kedd

Rekonstrukciós műtét

Kedveseim,

már a kórházból (Országos Onkológiai Intézet) jelentkezem, lassan lefekszem és megpróbálok egy jó nagyot aludni a holnapi műtét előtt.
Reggel feküdtem be, pihizős napom volt, nem történt igazából semmi nagy dolog. Még aludtam is délután egy órát :-) Itt volt a doki, elmondta, hogy mi fog történni nagyjából, reggel 6-ra jön :-) és én leszek az első!
YESSSSS!!!!!!!!
Remélem már délutánra jól leszek!
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem izgulok, de ez most egy teljesen más fajta izgalom, mint amit a daganat eltávolító műtét előtti estén éreztem.
Minden rendben lesz, az út vége felé közeledem, holnap ilyenkor már a 2 új, egyforma, szépséges cicimmel fogok itt feküdni és írni nektek :-)

Jóéjszakát és szép álmokat nektek! :-)

2014. február 16., vasárnap

Bécs

2013.február 16. szombat

06.00 kelés, tusolás, öltözés, tankolás, irány Kelenföld J Kényelmesen elhelyezkedem egy négyüléses helyen, természetesen szemben a menetiránnyal, mert nem szeretek háttal ülni. És csak nézek ki a fejemből, érzékelem ugyan a mellettem elsuhanó hol szürke, hol fehér tájat, de igazából nem látom, mert annyira a saját gondolataimmal vagyok elfoglalva. Újra és újra visszatérek a betegséghez, hogy azóta a bizonyos november 6-a óta mi mindenen mentem keresztül, és mi minden vár még rám. Szeretném hinni, hogy a szülinapomra túl leszek a kezeléseken (kemó, sugár), és hogy talán visszanő valamennyire a hajam a 40. szülinapomra!!! Persze ezzel még korántsem lesz vége az egésznek…hormonkezelés, 2 mellműtét…és ki tudja még mi jön, amire most nem gondolok és nem számítok…..na ja L Imádok vonattal utazni, teljesen kikapcsolom a hétköznapi dolgokat, munka, emberek, mindennapos problémák…nem kell figyelni, koncentrálni az útra, a vezetésre….csak suhan az ember!!!!!!!!!!!! J Később olvasok, zenét hallgatok és pontosan érkezem a Westbahnhofra J Buksi csak 1 óra múlva érkezik, tehát rögvest kimegyek és élvezem, hogy itt vagyok, még a nap is kisüt a kedvemért!!! Kell ennél több???? J Aztán sétálgatok az óriási pályaudvaron, ami telis-tele van üzletekkel, kvzókkal, evős helyekkel. Veszek a Buksinak egy helyes könyvet egy könyvjelzővel, hogy neki is legyen emléke erről a napról! Nagy szerencsémre itt is van a kedvenc bijou boltom J és hát sajnos ott lóg egy csodaszép nyaklánc, ami értem kiált a hozzávaló gyűrűvel és én meghallom a kiáltását és megveszem J mégsem mehetek haza aji nélkül! Kell valami tárgy, amiről mindig eszembe jut majd ez a csodanap!!!! J Én már csak ilyen vagyok J Buksi is megérkezik, rögtön lefotóztatjuk magunkat a pályaudvaron J és egész nap ezt tesszük mindenhol, ahol csak megfordulunk J igazi turisták vagyunk ma J és végtelenül élvezzük J először elvisz egy IGAZI, békebeli kávéházba a belvárosba, ahova Ő régen sokat járt, amikor a Nyanyához járt a kórházba. Csodás hely, és lehet cigarettázni is J Frauenhuber a neve! Itt elücsörgünk egy kv mellett kb 2 órát és csak beszélgetünk és beszélgetünk és beszélgetünk! (természetesen fotózkodunk is). Utána sétálgatunk, bemegyünk a máltaiak templomába a Kaertner str-én és a Stephans dómba, gyújtunk gyertyát a halottainkért. Régen sokat jártam oda, de már évek óta nem voltam bent. Jó érzése volt ismét ott lenni! Onnan a híres Figlmüller felé vesszük az irányt, hogy együnk egy isteni, igazi Wiener Snitzelt. Az utcán áll a sor vége, úgyhogy ezt dobjuk. Megnézzük a másikat, mert kettő van ebből az étteremből, ott is sor. Feladjuk és betérünk ugyanabban az utcában az Kaffe Alte Wien nevű helyre, ami FANTASZTIKUS!!!!!! Egy igazi füstös hely, a kocsma és a kvzó és az étterem keveréke. Kicsit hajazik a Hawelkára (ja, ott is voltunk, de nem volt hely + nem lehet cigizni, tehát nem maradtunk) a falak telis tele régi és újabb plakátokkal koncertekről….zseniális a hely!!!!! No itt eltöltöttünk ismét egy hosszabb időt, isteni finom Wiener Snitzelt-t ettünk, krumpli salátával, kvztunk, túrós rétest ettünk és sokat nevettünk és beszélgettünk J J J közben észrevétlenül ránk is sötétedett, lassan indulnunk kell vissza a pályaudvarra. Metróval megyünk, mert délutáni csúcsforgalom van. Én és a metro….:-) de hősiesen kibírom J a pályaudvaron még cigizünk, beszélgetünk és elkészíttetjük az utolsó búcsú fotót magunkról. Buksi elkísér a vonathoz, szinte üres a vonat, tehát ismét jó kis helyem van. Szomorúan búcsút veszünk egymástól és megbeszéljük, hogy ezt megismételjük!!!!! Mindig nehéz tőle az elválás!!!! Most is!!!!!!! Hazafelé olvasgatok kicsit, de nagyon fáradt vagyok és fájnak a szemeim, így inkább aludni próbálok. 10-re itthon is voltam és beájultam az ágyba. GYÖNYÖRŰŰŰ NAP VOLT!!!!!!!!!!!!! J Így kell élni emberek!!!!!!!

(részlet a naplómból)





2014.február 16. vasárnap

Rendben lezajlott a Valentin nap, sajnos nem volt annyi rendelés, mint amire számítottam :-( Szombaton reggel skypoltam a Buksival, csodaszép idő volt, így elmentünk nagyot sétálni a Beáékkal és a kutyákkal, utána pedig kiültem a teraszra és napoztam 3 órát :-) Isteni volt!!!!!!! :-) Utána megebédeltünk a Sárával, délután pedig pihiztünk, filmeztünk, néztük az olimpiát :-) 
Vasárnap is sütött a nap, de nem annyira, de azért szép idő volt, így megint kiültem kicsit napozni és töltődni a teraszra! :-) Beszéltem megint a Buksival :-) Összepakoltam nagyjából a táskámat, amit viszek a kórházba, kitakarítottam, aztán elmentünk ebédelni a Péterrel hármasban a kedvenc olasz éttermünkbe. Én persze csak salátát ettem, mert ugye a diéta :-) utána moziba voltunk a Sárával, megnéztünk egy igazi csöpögős love storyt :-) aztán haza és átjött a Petra lányokkal és a Brigi :-) helyesek voltak, jót beszélgettünk, aztán pihiztem. Már nagyon várom a műtétet, még nem izgulok. Majd kedden, gondolom. Már csak hármat kell aludni :-) Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz a mellem!!! Kedden kell befeküdni és szerdán operálnak! :-)


2014. február 13., csütörtök

Balogh Béla - Az asszertivitás hiánya

Kedveseim,

következzen a második rész a Balogh Béla sorozatból, mely legalább annyira elgondolkodtató, mint az előző stresszről szóló rész volt.
Alaposan átgondolandó és megfontolandó!

"2. Az asszertivitás hiánya (az egyéni érdekek háttérbe szorítása, mások érdekeinek előtérbe helyezése)

A daganatos betegeknél ez a "tulajdonság" oly nagy gyakorisággal figyelhető meg, hogy szinte érthetetlennek tűnik, miért nem helyeznek nagyobb hangsúlyt az asszertivitás megerősítésére a gyógyítás során. Gyakran hangoztatott tétel, hogy "mindig a jó emberek kapnak rákot". De ki a jó ember, ki számít jó embernek, ha azt a környezet szemszögéből vizsgáljuk? Nyilván az, aki a saját érdekeit, vágyait, álmait rendzseresen háttérbe szorítja, és előnyben részesíti a környezetében élők kívánságait. Rendületlenül segít, dolgozik, képességeihez mérten másokért mindent megtesz. Ő maga "ráér", az várhat, hiszen az "nem olyan fontos". Ugyanakkor az ilyen ember - akár tudatában van, akár nincs - mélyen belül elégedetlen az életével, hiszen nyilvánvaló, hogy neki is vannak vágyai, neki is vannak álmai, ő is szeretné kivenni részét az életből. A segítőkészség, a mások élete iránti elkötelezettség azonban erősebbnek bizonyul, és saját igényeinek kielégítése oly mértékben szorulhat háttérbe, hogy egyikük-másikuk már meg sem tudja fogalmazni, mire is vágyik, mit is szeretne, ha szabadon tehetné. A korlátok - mint minden esetben - itt is gondolati és érzelmi szálakból alakulnak ki."





Legyen szép napotok és ne felejtsetek el mosolyogni! :-)

A táplálkozás és az egészség téveszméi

Kötelező olvasmány!

http://index.hu/tudomany/2014/02/13/a_taplalkozas_es_az_egeszseg_teveszmei/




2014. február 12., szerda

Egy újabb hős

Egy 32 éves mellrákos nő fantasztikus példamutatása!

http://www.nlcafe.hu/eletmod/20140213/mellrak-megdobbento-fotok/?utm_source=facebook&utm_medium=social&utm_content=nlcafe&utm_campaign=20140213



Villányi úti esték

Sziasztok,

egy fantasztikus előadás sorozatra bukkantam, ahol az ország legismertebb előadói beszélnek önismeretről, családról és sok más érdekes dologról.

Alábbi linkre kattintva megtaláljátok a részletes programot és a jegyvételi lehetőséget.
NE hagyjátok ki!

http://www.jegymester.hu/hun/Festival/8086134/Villanyi-uti-estek

Előadók: Dr Csernus Imre, Tari Annamária, Dr Bagdy Emőke, Balogh Béla, Müller Péter

Jó feltöltődést kívánok mindenkinek! :-)



2014. február 11., kedd

MINDIG van választásod!

Jóreggelt nektek!

Fölébredtem 5-kor és nem próbáltam visszaaludni, nem mindig muszáj (erről már tettem említést, hogy néha okkal nem tud aludni az ember, olyankor nem érdemes küzdeni, inkább ki kell használni az időt), fölkeltem és olvastam.
Ahogy kinéztem az ablakon, látom, hogy ma is vidám időnk van, borult ég, eső. Remek :-)
És mielőtt még hagytam volna magam rögvest lehúzni a - 10-re, úgy döntöttem, hogy nekem csak azért is jó kedvem lesz ma! :-)
Hogy miért?
Mert MINDIG van választása az embernek!
Ezt SOHA ne feledjétek!
Csak rajtunk múlik, hogy mit hozunk ki az adott napból.
Nem mondom, hogy ez könnyű és nekem mindig sikerül, de törekedni lehet rá és kell is!
Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy már pusztán amiatt is boldogok lehetünk és hálát adhatunk érte, hogy életben vagyunk!
Aztán örülhetünk annak, hogy nincsen daganatos betegségünk!
De örülhetünk egyszerűen egy finom reggelinek is vagy egy traccspartinak a legjobb barátnőnkkel!
Annyi, de annyi apró dolognak lehet örülni nap, mint nap. És ezekből az apró dolgokból áll össze aztán a nagy egész. Maga az ÉLET!
Mindnekinek magának kell megtalálnia ezeket az apróságokat, nincsen egységes recept. :-)

De MINDIG van választásod!!!
Éled a régi, rossz szokásokkal, beidegződésekkel teli életedet vagy elindulsz egy másik irányba!
Ez jó hír, nem? :-)





Én például most ezt a mesés tulipáncsokrot nézegetem és muszáj mosolyognom :-)




Szép napot nektek!

2014. február 10., hétfő

Tavaly ilyenkor


                                                      2013.02.09. Rendületlenül sportolok :-)



                                                        .... és újabb borotválás :-(

Balogh Béla - A stressz

Kedveseim, 

újra és újra visszatérek Balogh Béla: Többszintű gyógyulás című könyvéhez.
Igen, még most is, pedig már véget értek a kezeléseim és a végső rekonstrukciós műtétre várok, de ez nem jelenti azt, hogy teljesen meg is gyógyultam. Amíg a lelkemet nem gyógyítom meg, addig nem mondhatom, hogy túl vagyok a rákon. Szálljatok magatokba és merengjetek el az alábbi sorokon.
Szeretettel tőlem NEKTEK!

"A rák receptje

Vegyük tehát szemügyre egy kicsit részletesebben, hogy melyek azok a gondolati és érzelmi összetevők, amelyek a daganatos betegségek kialakulását lehetővé teszik.

1. Stressz
2. Az asszertivitás hiánya (egyéni érdekek háttérbe szorítása)
3. A megfelelésért vívott küzdelem
4. Rossz tudatalatti program
5. Atlantiszi örökség (elfojtott energiák, érzelemek és vágyak)
6. Savas szervezet
7. Ritkábban: vezeklési vágy

1. A stressz

A daganatos tüneteket produkáló beteg rendszerint kiutat keres egy nehéz helyzetből. A háttérben tehát ott van a stressz. Általában nem alkalmi, rövid ideig tartó, gyorsan múló stresszhelyzetekről van szó, hanem egy olyan élethelyzetről - lehet ez családi, munkahelyi, párkapcsolati -, amelynek szinte minden pillanata feszültséggel jár. Olyan helyzet, amelynek a pusztán gondolati felidézése is belső feszültséget eredményez, és a benne élő rendszerint nem látja, nem találja a kiutat. Az ilyen helyzet depresszióhoz, kétségbeeséshez vezet, amelyet csak erősít a reménytelenség és a tehetetlenség érzése. Mindez lehet tudatos, de lejátszódhat tudat alatti síkon is. Sajnos a tanult minták, a társadalmi elvárások és a változástól való félelmei, saját beidegződéseinek korlátai olyan belső akadályokat jelentenek, amelyeknek leküzdésére vagy felszámolására nem rendelkezik megfelelő eszköztárral.  
Köztudott, hogy a stressz gyengíti az immunrendszert, amely egy idő után nem képes ellátni a feladatát."

Nem lehet elégszer elmondani:
"A daganatos betegségből való kigyógyulás munka: fizikai, érzelmi, szellemi és lelki szinten elvégzendő munka, amely munkát a gyógyulni kívánó ember helyett senki nem fog, és nem is tud elvégezni."

(Balogh Béla: Többszintű gyógyulás, Rák, a megoldható feladat)






                                                                      




2014. február 9., vasárnap

Újabb hétfő



Csodás napot és hetet kívánok nektek és ne felejtsetek el mosolyogni SOHA!

Csajos este

2013.február 7.csütörtök


Mesevilágra ébredtem!!!!!! :-) Nem merem elkiabálni, de talán egy icipicit jobb a nyelvem.

Nem értek a számmisztikához, de ez a hatos szám….mintha kísértene…
Mamám halála: 1997. január 6.
Papám halála: 2004. június 6.
Gerincműtétem: 2012. március 6.
Diagnózisom : 2012. november 6.
Majd egyszer valaki megfejti nekem….talán.

Lilinél kezdek 8-kor, az én testi-lelki karbantartóm :-) nem tudom, mihez kezdenék nélküle!!!!!!!
Utána iroda, napközben kimegyek kicsit csavarogni és kiszellőztetni a fejem. Megajándékozom magam egy leértékelt csizmával és a Sárának is veszek végre egy hótaposót. Nincs túl jó kedvem ma, amiben erősen közrejátszik, hogy fájdalmaim vannak mindenfelé a testemben….de a nyelv a legrosszabb…kenegetem napközben is…hazafelé még bemegyek a Decathlonba, amit ritkán szoktam, pláne úgy, hogy nem kell rohanni, szépen, nyugiban mindent végig nézek, találok fehér sígatyát magamnak, de túl nagy, és nincsen kisebb. Haza az én drága Micimhez. Nem volt a héten suliban, kicsit meg van fázva, de szorgosan házimunkázik (tereget, takarít, mosogat).

2013. február 8. péntek 

05.30 megint nem tudtam tovább aludni :-( Fáj nagyon a jobb alkarom és húzódik nagyon a bal karom…..HÚDEUNOM!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Jó hamar beértem az irodába, szerencsére volt munka, hamar eltelt a nap. Napközben elmentem kvzni az Ipolyba, mert gyönyörűen sütött a nap :-) lélekmelengető volt!!!!!!!!!!!!!!  3-ra mentem a kineziológushoz, vittem neki egy csodás 20 szálas lila tulipáncsokrot!!!  Nagyon örült neki!!!! Az én lélekgyógyítóm!!!!!!!! Onnan elrohantam még az Onkológiára töltésre. Kérdeztem, hogy tud-e segíteni, a nyelvemre valami szerrel, mondott 2 dolgot. Holnap azonnal megveszem őket!!!! Hátha….
Hazarohantam, kicsit kifújtam magam, Eszter jött ¾ 7-re és mentünk az Árnyasba :-) Petra sajna nem tudott jönni, mert elkapta a lányoktól a betegséget :-( eljött viszont a Toni Kriszta barátnője, akit régről ismerek, nagyon helyes csaj. És hős, egyedülálló anyuka, 3 gyerekkel!!! Az étel nem volt most olyan jó, amiért a zene kicsit kárpótolt, legalábbis engem mindenképpen!!! Tetszett, jó volt, laza volt!!! 
Végre megint úgy éreztem, hogy ÉLEK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! SZUPER VOLT!!!

(részletek a naplómból)


2014.február 9.vasárnap

Isteni pihizős hétvégém volt, igazából semmit sem csináltam és őszintén szólva nagyon jól esett! Szombaton arra ébredtem, hogy iszonyatosan fáj a derekam, jól meg is ijedtem, mert a gerincműtét óta nem volt ilyen. Sárával elmentünk bevásárolni, aztán sütöttünk finom reform muffint, ami nagyon fini lett :-) aztán pihegtem, filmeztem. Este jöttek a csajok :-) nagyon jól éreztem magam, sokat nevettünk, ettünk ,ittunk, mulattunk, persze csak diétás salit ettünk és a reform muffint :-) Mára kicsit jobb lett a derekam szerencsére, ennek örömére kitakarítottam, persze óvatosan, aztán filmeztünk a Sárával szinte egész nap. Kicsit néztük az olimpiát, aztán megint filmeztünk. Szeretem az ilyen hétvégéket :-) Holnaptól meg remélem beindul a Valentin nap és dőlni fognak a rendelések!!!







2014. február 6., csütörtök

Rekonstrukciós műtét

2013. február 5. kedd 

Hajnali 5 óra. Megint korán ébredtem. De ma nem lázadok ellene. Elfogadom! Jó a néma csöndben ülni és hallgatni a gondolataimat. Amik persze össze-vissza cikáznak, ahogy mostanában oly sokszor. Kv-zom, cigizem és fáj a nyelvem nagyon. Tudom, hogy a cigitől csak még rosszabb, mert az még jobban szárítja a nyálkahártyát, mégis szívom. Igazi önpusztítás. Fáj a jobb karomban a véna, - ha lehetséges ilyen fájdalom – amibe a kezelést kapom. Próbálom vigasztalni, simogatni, mint egy totál dilis. Bal karomon a hónom aljánál továbbra is iszonyatosan feszül a bőr, nem akar jobb lenni, pedig a szuper olajos tusfürdővel tusolok és utána csatakosra kenem a szuper testápolóval (Babe termékek, mindenféle tartósítószertől mentesek). Nem adom föl, csak jobb lesz szépen-lassan. Csak ezt a „szépen-lassan” dolgot tanulom nehezen :-( nem az én műfajom. Én a „most, mindent és még egy kicsit többet, de azonnal” elv híve vagyok. Az biztos, hogy az egyik legnagyobb feladatom a betegség kapcsán, türelmet tanulni. Na és persze elfogadást. Olyan könnyűnek tűnnek kimondva, vagy ide leírva, annál nehezebb megvalósítani!!!
Mondtam már, hogy mennyi előnye is van a kemónak?? Sorolom, mennyi pénzt spórolok vele. Hajsampont ugye nem használok, se balzsamot. Fodrász kilőve, vágatnom és festetnem sem kell 5 hetente, ami szintén nem elhanyagolható összeg. Úgyis utáltam ott ülni 2 órát! :-( Borotválkozni már csak nagyon ritkán kell, tehát a borotvák árát, amik ugye nem olcsók. Nőtársaim tudják :-) Áramot is kevesebbet használok, mert nem szárítok minden reggel hajat fél órán keresztül. Néha megmosom a fejem, és picit melengetem a hajszárítóval. Ennyi. Persze ez csak humor, de tények is. Az ezeken megspórolt pénz többszörösét adom ki hiper - szuper tartósítószer mentes készítményekre és bio italokra…. Kész átverés show!  

EMBEREK! Fogalmatok sincs, hogy milyen nagy dolog egészségesnek lenni!!! 
Én most már tudom. Becsüljétek meg ezt a legnagyobb kincset!
  
2013. február 6. szerda  

3 hónapja élek betegségtudattal!
Nem is tudom, mit mondjak a tegnap estéről…pont egyszerre értünk haza "L"-el, csináltunk vacsit, salátát meg a főtt sárgarépát és hármasban megvacsiztunk. Jó volt!!!!!!! :-) utána összebújtunk a kanapén és én szépen-lassan kiborultam…igen, iszonyúan fáj a nyelvem, a jobb alkarom a véna miatt, a bal hónom alja és a nemi szervemen a seb, ami egyre rosszabb, ahelyett, hogy gyógyulna…lévén, hogy CSAK neki tudom ezeket teljes mélységében elmondani, és CSAK az Ő vállán tudom kisírni magam, és kb. 2 hete voltunk így együtt, az azóta felgyülemlett feszültség + a fent felsorolt fájdalmak miatt kiborultam kicsit. Ami szerintem normális is, hiszen valamikor ki kell, hogy jöjjön, csak hát ez így elég rossz, hogy ahelyett, hogy örülni tudnék annak, hogy itt van végre velem és jókedvem lehetne, rajta töltöm ki az összes szomorúságom, bánatom, mérgem….és ezzel meg is alapozom az együttlét hangulatát. A nappalok még csak elmennk, de az estéket napról-napra, hétről-hétre EGYEDÜL kell megélnem, túlélnem. Tök egyedül, mint a kisujjam. És itt most minden kedves családtagomtól, barátomtól, barátnőmtől kérem, hogy NE értse félre ezt a mondatot! Tegnap este döbbentem rá igazán, hogy tényleg mennyire fasza csaj vagyok! Kőkemény! Mert ugyan mindenki és főleg "L" valóban nagyon sokat segít, de napközben valahogy elvegetálok, dolgozom, teszem a dolgom, ügyeket intézek, rötyögök, beszélgetek…stb, de az esték…az esték, amikor ülök a kanapén és kattognak a kerekek a fejemben és itt fáj, és ott fáj, és amott fáj…és gyűröm a tornát, pedig már iszonyúan unom...akkor bizony magányos vagyok. Persze tartom magam a Sára miatt, előtt, nagyon ritkán sírok, és ez gyűlik, gyűlik, gyűlik bennem, aztán robban, amikor "L" védelmező, ölelő karjaiban vagyok!
Nos, kisírtam magam, aztán megnyugodtam kicsit, olvastunk egymás mellett, aztán zenét hallgattunk, összebújtunk, csókolóztunk…finom volt!
Reggel 6-kor ébredtünk, odabújtam hozzá, na az volt a nap fénypontja!!!!!! Azt kívántam, bárcsak így maradhatnánk egész álló nap!!!
De nem lehet, mindenki ment dolgozni. Ömlött az eső szinte egész nap. Munka után bementem a Mezzoba és vacsiztam, amit én nagyon elrontottam, mert rántott húst kértem, krumplival és mire megettem annyira megfájdult a nyelvem, hogy üvölteni tudtam volna…..hülye vagyok. Gondolhattam volna, hogy az nem lesz jó a sebes nyelvemnek. Beültem a kocsiba és hazáig zokogtam. Úristen! Fogalmatok sincs, hogy min megyek keresztül!!!!!!!!!!!!!!!!!!! 

ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá 

Pedig még én is azt hittem, hogy tudom, hogy min megy keresztül a Papa, vagy a Buksi….akkor. És most szembesülök a ténnyel, hogy halvány lila gőzöm sem volt arról, hogy mit éreztek és miket gondoltak!!!!!!!!!!!! JÉZUSOM!!!! Haragudhatunk-e ezért bárkire is? NEM! Mégis valahogy annyira kiszolgáltatottnak érzem magam, hogy még több együttérzésre vágyom! Igen, ezen az oldalon minden egészen más megvilágításba kerül.     
Gyalogoltam 30 percet, de nem lettem sokkal jobban sajnos. Bea bekente a karom krémmel (Phenylbutazon), hátha jobb lesz. Bekentem a nyelvem azzal a zselés krémmel, amit a Bea hozott (Carbosan), elég szar íze van. Imádkozom, hogy hasson éjszaka!!!!!! Alul pedig csatakosra kenem magam Neogranormonnal. Elegem van, de nagyon!!!!

(részletek a naplómból)

2014.február 6. csütörtök

Bementem munka előtt az Onkológiára és megbeszéltük a rekonstrukciós műtétem időpontját, ami február 19-e lesz!!!! :-) YESSSSSSSSS! Ez a mai nap örömhíre számomra! Végre egyforma lesz a két mellem és lezárhatom ezt a borzalmas fejezetét az életemnek!!! Nyárra pedig már dögös leszek újra :-) Ezerrel nyomom a diétát és a sportot (joggolás, popsitorna, hasizom, hullahopp karika). Megmutatjuk a világnak, hogy mellrák után is van élet, nem is akármilyen és mellrák után is lehet dögös egy 40-es :-)

Testi és lelki helyzetjelentés: lelkileg a toppon vagyok, most, hogy tudom a műtét időpontját és belátható időn belül meglesznek a szép új cicijeim!
Testileg már kevésbé mondható el ugyanez.
Derekam fáj nagyon, bal karomban a nyirokér úgy húzódik megint, mint a műtét után, mintha el akarna szakadni, ha ki akarom nyújtani és zavarnak a hurkák a hasamon és a combomon :-(
Körmeim nagyjából helyrejöttek a lábamon is végre, hajam nő ezerrel, de már nem olyan göndör sajnos, bal hónom alja kevésbé érzéketlen :-)
Mindent összevetve: REMEKÜL vagyok! Élek és nincsen daganatom!!! És csak ez számít! :-)







2014. február 2., vasárnap

Szép nap

2013.február 2. szombat

Szakadó eső!!!!! Korán keltünk a Micivel, ezért már ½ 8-kor a Tescoban voltunk :-) persze nem volt százasunk a kocsira, ezért csak kosarakat vittünk, amikbe természetesen nem fért bele minden (4 karton innivaló + 4 zacsi), ezért kifelé inkább csak vonszoltuk magunkat úgy, hogy a fülünkön is lógott valami :-) többször megálltunk pihenőt tartani, miközben én próbáltam elhumorizálni a dolgot, szokásomhoz híven :-) szanaszét nevettük magunkat :-) utána nagyot reggeliztünk, aztán később a lányok táncoltak, én gyalogoltam 40 percet, 6,5-ösön :-) NAGYON jól esett!!!!!!!!!!!!!!!!!!! VÉGRE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
1-kor átmentünk a Petráékhoz ebédelni, Toniék már ott voltak. Luca és Bori édesek voltak, nagyon örültek :-) Istenit ebédeltünk (Zsolt ismét kitett magáért), jókat beszélgettünk, jókat rötyögtünk. Ebéd után a Micit levittem a barátjához, ők hazajöttek, én meg visszamentem a Petráékhoz. Nagyon jól éreztem magam, de szerintem mindenki!!!!!! :-)
½ 6-kor találkoztam a Péterrel egy italra, beszélgettünk, aminek sajnos élénkebb hangvételű beszélgetés lett a vége, amin jól felidegesítettem magam!!!

Mindent összevetve szép nap volt!!!!!

(részlet a naplómból)

2014.február 2. vasárnap

Jót aludtam, egészen 1/2 9-ig. Nyugiban megkávéztam, skype-oltam a Buksival, utána kitakarítottam. Megcsináltam a npi guggolás adagot, aztán gyalogoltam 50 percet, közben futottam 4-szer 3 percet. Jól kifáradtam, de nagyon jól esett!!! :-) Délután megnéztem egy jó kis filmet és pihiztem. A Sára 5-kor megjött az Ádáméktól, összebújtunk és TV-ztünk.
Csodás nap volt! :-)

2014. február 1., szombat

Méreg, düh, harag, igazságtalanság…pityergés...

2013.január 31. csütörtök

Korán ébredtem, benéztem (virtuálisan) az irodába, aztán a Lilinél (gyógytornász) kezdtem. Szokás szerint nagyon jól esett, amit csinált, még akkor is, ha nem vagyok még teljesen jól. Onnan mentem a kineziológushoz, útközben beugrottam a Tiborhoz röviden. Kineziológus sokat segített ma is, kicsit fölhozott a -10-ről…nagy feladatom, hogy elfogadjam, azt, hogy képességem szerint segítek másoknak, megteszek értük mindent, amit tudok, és többet nem. A baj az velem, hogy én mindig többet és többet és többet szeretnék adni, segíteni….hívjuk ezt bárhogy. És van, hogy az ember nem tud többet segíteni, bármennyire is szeretne!!!  És van, hogy magamat előtérbe kell helyeznem MINDENKIVEL szemben, ha a helyzet úgy kívánja. Márpedig most így kell tennem, bármennyire is nehezemre esik!!! És az is igaz, hogy ha én magammal nem vagyok rendben, akkor másoknak sem tudok segíteni!!!
Azon töprengtem ma, hogy hol van a határ aközött, hogy valaki „egészségesen” gyászol vagy belesüllyed az önsajnálatba és egy idő után (tadattalanul) ezzel akarja magára felhívni mások figyelmét és kivívni az odafigyelésüket, szeretetüket!???

2013. február 1. péntek 

Megint korán ébredtem. Hamar beértem az irodába. Jó volt megint dolgozni, de estére elfáradtam. Sára átjött délután és találkoztunk a Katával, megköszöntötte a Micit. Munka után bementünk a Tiborhoz, kaptunk finom vacsit. Aztán haza végre!
Hívott az Ádám, beszélgettünk, mesélt, ma beszédes kedvében volt :-)
Beszéltem az Eszterrel, aki nagyon rossz állapotban van!!!! Segítenem kell neki valahogy!!!!! (neurológus, kineziológus)
Petra hívott, összeszervezte holnapra hozzájuk az ebédet :-) ez most jól esik, és ezer örömmel megyek hozzájuk, végre látom a lányokat is!!!! Jönnek a Toniék is!!!! :-)  
Zoli mamáját kell holnap mindenképpen fölhívnom, mert nagyon régen beszéltünk!!!! Meg is kell látogatnom valamikor!!!
Gyalogolnom is kell holnap, muszáj végre újra összeszednem magam!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Sajnos most nem sikerült nem cigarettáznom, ez megnehezíti a saját dolgom, mert nagyon száraz vagyok kívül-belül és a cigitől még szárazabb a szám!!!!!!!!!!!!!

Mai napi pozitívum: a varróbácsim agyon dicsért, hogy milyen jó a hajam és milyen jól áll és milyen fiatalos…….:-) GREAT!

Mai napi negatívumok: iszonyatosan húzódik a bőröm a hónom alatt, fáj a jobb alkaromban a véna (és húzódik is), ahova a kemót kaptam, iszonyatosan száraz a bőröm, hiába kenem bármivel, semmi nem oltja a folyamatos szomjúságom, kisebesedett a nyelvem és nagyon fáj, egyre kevesebb a hajam és kezd valóban taszító lenni a fejem, zavar a tapintása is, zavar az alvásban is…..és még sorolhatnám a sok, kedves apró kis mellékhatást, amikkel nap, mint nap szembesülnöm kell, akár tetszik, akár nem…és miközben én úgy érzem, hogy napról napra, szépen lassan tönkretesz a kemó, illetve azok mellékhatásai, fogalma sincs senkinek, hogy minden nap, minden reggel mennyi erő kell ahhoz, hogy összevakarjam magam és megpróbáljak úgy kinézni, mintha minden a legnagyobb rendben volna, és jól érezném magam!!!!! 

ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá

Méreg, düh, harag, igazságtalanság…pityergés...   

(részletek a naplómból)