A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kemó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kemó. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. március 6., csütörtök

Rossz napok

2013. március 3. vasárnap 

Korán keltem, ½ 8-kor a Bea beadta a második fehérvérsejt képzőt, aztán ment szegény ügyelni a Péterfybe. Mi pihiztünk a Micivel, aztán elmentünk az Outletbe, vettünk neki rövid ujjú trikókat J Délre értem jöttek a Toniék és mentünk le Agárdra. Iszonyatosan fújt a szél és sütött a nap, igazi Timus vitorlázó idő volt. Toni megcsinálta a díszt az urnára, meg kötött egy csokrot a horgonyra. Megcsináltuk szépen az Optimistet kék anyaggal letakarva. Azon volt az urna és a családi virágdíszek. Nagyon szép lett az egész. 3 körül kezdtek szállingózni az emberek szépen, sorban. Iszonyatos mennyiségű ember jött el, Timu biztosan örült. Annyira megható volt ez a sok-sok ember, legalább kétszázan voltak szerintem. Mondtak páran beszédet, aztán a Zsombi és a Keló és a Jurik Gyuri kihajózott vele egy utolsó körre a tóra a motorossal. Istenem, olyan megható volt! Judit szegény teljesen ki van borulva, ami érthető. Nagyon szoros volt kettejük kapcsolata. Már amikor leértünk kezdtem szarul érezni magam, elkezdett fájni a derekam iszonyatosan és onnan minden lefelé, a lábaim….alig bírtam fölmenni a lépcsőn. Amikor elkezdődött a búcsúztató nem bírtam tovább és fölmentem a büfébe és lefeküdtem a kanapéra, hátha jobb lesz. De nem lett L sőőőt. Pont szembe jött velem a Mazsi, megkértem, hogy amikor indul, vigyen haza. Addig sírva szenvedtem és vártam, hogy induljunk. Hazaértem, rögtön bevettem 2 fájdalomcsillapítót és lefeküdtem. Komolyan, ilyen fájdalmat még soha nem éreztem, pedig volt már részem ebben-abban. "L" édes volt, azonnal kijött és hozott brokkoli levest és túrótortát, amit meg is ettem. Megszeretgetett, megpuszilgatott és ment vissza dolgozni. Annyira jól esett, hogy kijött. Aludtam egy kicsit és jobban is lettem. Most már „csak” a sarkam fáj iszonyatosan, annyira, hogy alig bírok járni L Mici édes volt, főzött spagettit paradicsom szósszal. Abból is ettem még később este. Fiiiiinom volt!!! J
Hát ez egy jó szar nap volt.

2013. március 4. hétfő 

Egy fél fokkal jobban vagyok, de megkértem az Ádámot, hogy jöjjön értem és vigyen be a Beához a Péterfybe, hogy vért vegyen, mert éjjel ügyelt és még ott van. Jött is ¼ 8-ra, pontban 8-ra odaértünk, Bea ledöfött és jöttünk haza, csak még megálltunk vásárolni. Ittunk egy kv-t és ment haza. Ma meg holnap itthonról dolgozom, próbálok még erőt gyűjteni, hogy szerdától be tudjak menni a Nőnap miatt. Remélem sok rendelés lesz, csak bírjam!!!!!!!!! Bea hívott még délelőtt, hogy megvan a labor eredményem és jó a fehérvérsejt szám újra !!! YESSS! Viszont most a vörös kevés, ezért adott azt, mikor hazajött. Végtagjaim továbbra is fájnak, meg a sarkam nagyon, így a járás is elég kellemetlen L L L "L" meglátogatott, kicsit napoztunk a teraszon jól beöltözve J idén az első!!!!!!! Elég sok munka volt ma, úgyhogy jól el is fáradtam. Délután próbáltam kicsit aludni, de csak pihenés lett belőle, de az is nagyon jól esett!!! Sára hazajött a suliból és aludt 2 órát! J Ádám hívott még napközben, Petra is hívott, az Eszter is és a Bényi Laci is. Jól esik a törődésük!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Csak vége lett ennek a napnak is! 
VÉGRE!   

2013. március 5. kedd 

Egész jól aludtam és egész sokat, dolgoztam, aztán 10-kor olyan fáradság jött rám, hogy lefeküdtem és aludtam megint 2 órát. Nagyon jól esett és szüksége volt a szervezetemnek rá ezek szerint. Aztán dolgoztam tovább, szerencsére ma is volt munka, nem unatkoztam J Délután kicsit kiültem a napra, de csak óvatosan és jól beöltözve J nagyon jól esett a napocska!!!!! J Ma megint eggyel jobban vagyok, mert ma már elég volt csak a Contramal (fájdalomcsillapító) háromszor, nem kellett mellé Cataflan is! Ma inkább csak az ujjaim és a sarkam fáj. Délután hívtam a Zolit, nem vette föl, visszahívott estefelé, mondtam, hogy mennék töltésre. Holnap mehetek is 4-re. Aztán közölte, hogy van egy rossz híre L ledermedtem azonnal. Ezeket a mondatokat mostanában elég rosszul veszem. A rossz hír, hogy ezt az expandert, ami nekem is van, nem lehet sugarazni, tehát a kemó után 4 héttel kicseréli egy másikra. Aztán majd vissza. Ez két újabb vágást és 2 újabb altatást jelent. A FENÉBE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Ezáltal persze csúszik minden, és rámegy szinte az egész nyár. 
Abban az egy csodában reménykedem, hogy mégse kell talán sugár!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Ha utánaszámolok (amit nem akarok, mert sírva fakadok), akkor a következő kemó március 21., az utolsó április 11. vagy 12., attól számolva 4 hét múlva lehet kivenni az expandert, az május 10., utána kb. 2 héttel lehet elkezdeni a sugarat, az május 24. és ha az 5 héten keresztül tart, akkor az június vége.

(részletek a naplómból)

2014. március 3., hétfő

Mellékhatások

2013.február 26. kedd

Nagyon szar éjszakám volt, folyton fölébredtem, fájt, száraz volt a torkom, a szám…keserű az íze és ocsmány lepedékes a nyelvem…éjjel már éreztem itt-ott ízületi fájdalmat…reggel már jobban….vettem be fájdalomcsillapítót…olyan érzés, mintha lázas lennék…szar…próbálom elfogadni ezt a helyzetet és megélni és túl lenni rajta és nem lázadni ellene, mert akkor még nehezebb az egész!!!! Meglátogatott az Ádám, hozott szőlőt és epret, itt volt egész sokáig, jól esett!!!! Többször öblögettem mind a két szerrel, de nem sokat segített sajna…L délután lementem a DM-be, hogy kimozduljak végre egy kicsit…ne csak szenvedjek…aztán bekentem azzal a gusztustalan ízű krémmel, amivel a múltkor is kezeltem…undorító!!!!! Erre egyszerűen nem lehet mást mondani! Elegem van, fáj mindenem………………….

2013. február 27. szerda 

Hasonlóan szar, mint a kedd…..csak eltelik ez a nap is……öblögetek, öblögetek, öblögetek…délután kijött "L" ami viszont NAGYON jóóóó volt testemnek, lelkemnek!!!!! Megpuszilgatott, megölelgetett, megszeretgetett!!!!!!!!!!!! Már nagyon hiányzott!!!!!!!!
Este Micivel még megírtuk az olvasónaplót J

2013. február 28. csütörtök 

Hasonlóan szar éjszaka…már nem újdonság…86 ébredéssel, 1 fölkeléssel…összeszedtem magam és elmentem a Lilihez tornára, mert nagyon régen voltam. Nem voltam valami fényesen, de végigcsináltam és még meg is dicsért. Utána vásároltam és hazajöttem dolgozni. Ettem 2 szelet kalácsot és egy kis tejberizst, ebédre meg krumplipürét, tükörtojással. Az egész jól esett. Ma is alig volt munka, rávettem magam és elmentem a kineziológushoz is. Nagyon jóóó volt!!! Este megpróbáltam spenótot enni, hát az sem csúszik…a francba!!!! 
Közben annyira fáj mindenem, hogy szétszakadok…

áááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá

Fekszem a kanapén, bámulom a plafont, hallgatom a csöndet, amibe csak az órák egyenletes ketyegése zavar bele, lüktetnek az ujjbegyeim, mintha mind a tízre egyszerre suhintottak volna rá  a kalapáccsal. Aztán egy idő múlva úgy lüktetnek, ahogy az órák ketyegnek. Ritmusosan. Szűnni nem akaróan.
Valahogy így tudnám leírni a jelenlegi állapotom: elb...tt!
Fáj minden porcikám, lábam, hátam, derekam, minden pillanatban máshol nyillal belém a fájdalom…ujjbegyeim. A szám keserű kemó ízű, a nyelvem teljesen kisebesedve, és olyan, mintha kétszer akkorára lenne dagadva. Az ízlelőbimbóimnak nyoma sincs. Nyálam nincsen, iszonyúan fáj a nyelvem!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! 
Az ujjaim annyira fájnak és érzékenyek, hogy szinte nem bírok semmit megfogni. Ilyen sem volt még, de jó kurva szar…gépelni is alig bírok…
Ahogy itt fekszem mozdulatlanul, azzal áltatva magam, hogy ha nem moccanok, talán nem is fáj, újra és újra a Frida jut az eszembe. Ha rágondolok, kicsit elszégyellem magam. De miért kéne nekem mindig, újra és újra viszonyítanom?????????? Kicsit kezdem már unni! Igenis szarul vagyok és szenvedek, és azt várom, hogy sajnáljanak és babusgassanak!!! 
Iszonyatosan szarul vagyok emberek!

ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá

(részletek a naplómból)


2014. február 28. péntek

Ahogy visszaolvasom a naplóm, megelevendnek azok a szörnyű napok a kemó után. Emlékszem a fájdalmakra, a kellemetlen közérzetre és arra, hogy mennyire dühös voltam mindenre. 
Újra és újra hálát adok, amiért életben vagyok és magam mögött tudhatom ezt a szörnyű időszakot!
Itthonról dolgozom, gyógyulok, melleim fájdolgálnak, de nem vészes. Semmiképpen sem annyira rossz, hogy gyógyszert kéne bevennem! :-) Édes ki fájdalmak ezek az első műtéti utáni fájdalmakhoz képest. Atyaég! Jövő héten már bemegyek szerintem dolgozni :-)
Mindjárt itt a Nőnap, fel kéne rá készülni kicsit.
Ma el is megyek új csokrokat fotózni a weblapra.
Sárának össze kell még pakolni, mert holnap indul síelni :-) életében először nélkülem.




2014. február 22., szombat

4. kemó

2013.február 22. péntek

Negyedik kemó! 
8-ig aludtam végre 2 bogyóval. Rendet raktam, mostam….Eszterék jöttek értem 10 után kicsivel és bevittek a Károlyhoz. Jó volt, kicsit lazítottam, ott volt a Brigi is. Kvztam velük, aztán fölsétáltam az Onkológiára a csodás hóesésben J jól esett sétálni!!!! 
Egyből fölmentem a kemós épületbe, ahol meghökkenve láttam, hogy nincsen Évike ma L Így hát kénytelen voltam megismerni Attilát. Antrém a következő képpen alakult. Nem volt vérvételes papírom, tehát kiküldtek a központi pulthoz, ahol nagy nehezen elmeséltem, mit is szeretnék és a hölgy kedvesen segített és kaptam papírt vérvételre. Vissza Attilához, vérvétel. Mondtam neki, hogy már eléggé fájnak a vénáim, mosolygott ás mondta, hogy köszöni, de érzi Ő maga is tapintással J tudjátok, mennyire szeretik az orvosok, ha ilyen okos beteggel kerülnek szembe? Tippelhettek! Nem szeretik. Így hát választott egy vénát, amiről úgy gondolta, hogy megfelelő lesz. Utalt rá, hogy igyekezzek, mert ki fogunk csúszni az időből. Mondtam, ne aggódjon, nagyon erőszakos és nagyszájú vagyok, be fogom verekedni magam a doktor úrhoz!!! Tehát vérvétel után le Rubovszkyhoz, ahol kb. harmincan ültek L Na neeee, erre nekem nincs időm! Vártam picit, aztán kihasználva, kijött egy beteg és bement egy másik, berontottam utánuk, és jeleztem, hogy legyen kedves behívni, mert lekésem fönt a kemós csatlakozást! 10 perc múlva már bent ültem J Rögvest felajánlottam neki, hogy végzek a kemoterápiás kezeléssel, szívesen leszek az asszisztense, mert ez így őrület. Leginkább neki!!!!!!! Mosolygott!!!! J Mindent átbeszéltünk, elmondta, hogy ennek az újfajta kemónak más mellékhatásai vannak (végtagfájdalmak, ízületi fájdalmak). Hurrá! Már éppen kezdtek unalmasak lenni az eddigiek. Fölírt gyógyszereket (Medrol, ami szteroid, fájdalomcsillapító és gyomorvédő). Ezeket a kezelések előtt és után 1 napig kell szedni. Csodálkozva kérdezte, hogy sugarat is fogok kapni??? Mit mondhatnék erre? Nekem all inclusive ellátást írtak elő! J Azért jelezte, hogy erre kérdezzek még egyszer majd rá, ha arra kerül a sor. Vissza Attilához, "L" már ott várt. El is indult a kezelés (most csak 1 üveg), kb 1 ½ óra alatt lement. Nem volt közben semmi, csak végtelen fáradság lett úrrá rajtam, csukott szemmel végigültem, aztán hazafelé kaptam csodaszép sárga és lila tulipánt!!!! J Itthon betoltam egy hányás elleni kúpot és beájultam. Aludtam 3 órát nagyon mélyen J hihetetlenül jól esett!!!!!! ½ 8 körül ettem a Bea által készített isteni finom brokkolikrém levest és megettem a másik szendvicset, amit "L" hozott még délután. Bejával beszélgettünk kicsit, 1 hét múlva csinál labort.
Sárával sms-eztem, jobban van szerintem, nekem meg el kell rendeznem magamban ezt az egész elmúlt 3 napot és le kell majd vele ülnöm beszélgetni.
Ádámmal, Péterrel beszéltem du. Este Eszter és Petra hívott. J J J

Jóéjt! Már CSAK KETTŐ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

2014.február 22. szombat

Irány haza!!!!!!!!!!! :-) :-) :-) 
Csodás tavaszi virágok és természetesen gyógyító húsleves várt itthon :-)
Mindenhol jó, és tényleg fantasztikusak az Onkológia orvosai és nővérkéi egytől-egyig, de azért a legjobb otthon :-)
Ezúton is köszönöm mindenkinek a kedves szavakat és a drukkolást, el sem tudjátok képzelni, mennyit jelent ez ilyenkor (is)!!!!
Hihetetlenül jól esett, hogy a kórházban is korábban ismeretlen nők jöttek oda hozzám és köszönték, hogy vezetem a blogot és hogy mennyi arőt adok nekik, és felnéznek rám!!! Istenem bárcsak többet tudnék segíteni nektek!!!!!!!!
Minden kedves sorstársamnak: kitartás, erő, hit, pozitív gondolkodás!!!!!!! :-)
Szép napot és ölelések! :-)



2014. február 21., péntek

Bombázó cicik

Kedveseim,

péntek este van, elvonult az összes látogató, szobatársam hazament, doki is elköszönt mára, magam maradtam a gondolataimmal és a szép új cicijeimmel :-)

Ma volt kötözés, és meglestem a végeredményt.
Hááááááát drágáim, olyan cickóim lettek, amilyenek utoljára 20 éves koromban voltak :-) Szépek, kerekek, egyformák és állnak, mint a cövek :-) ceruzateszten simán átmennek :-) természetesen viselnem kell 6 hétig egy kompressziós melltartót, és nem szabad emelni, cipelni, erőltetni...stb.
Ezennel eljutottam a cél előtti utolsó lépésig, ami majd a mellbimbó lesz még, remélem még nyár előtt. Ha nem, az sem dráma.
Boldog vagyok és csak ez számít!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Megküzdöttem ezekért a cicikért rendesen és minden sorstársamnak üzenem innen is, hogy kitartás, erő, pozitív gondolkodás, mindig csak az adott nap nehézségével foglalkozni és meg lesz a jutalom!!!!!! :-)

Az Onkológiát továbbra is csak ajánlani tudom mindenkinek (már ha egyszer muszáj)! Dr Mátrai Zoltán, Dr Sávolt Ákos, Dr Kunos Csaba egytől-egyig remek sebészek és remek emberek!!! A nővérkék tüneményesek és empatikusak, ami igen sokat jelent egy ilyen betegségben!!!

Ma ketten is meglátogattak olyanok, akik szintén benne vannak ebben a vacakban, az egyikük már túl van (majdnem) mindenen, jövő héten lesz rekonstrukciós műtéte, másikuk ma volt az első kemón és gondolta benéz, ha már itt van. Elmondhatatlanul jól esett!!!!!! Köszönöm nektek ezúton is!!!!! Remélem fogom tudni viszonozni egyszer!!!! :-) Tegnap egy harmadik lány volt itt, aki szintén most kezdte nemrég a harcot. Szóval ebben az őrületes szarban azért jó dolgok is történnek néha!!! :-) Új, értékes barátságok születnek és ez jó!











2014. február 6., csütörtök

Rekonstrukciós műtét

2013. február 5. kedd 

Hajnali 5 óra. Megint korán ébredtem. De ma nem lázadok ellene. Elfogadom! Jó a néma csöndben ülni és hallgatni a gondolataimat. Amik persze össze-vissza cikáznak, ahogy mostanában oly sokszor. Kv-zom, cigizem és fáj a nyelvem nagyon. Tudom, hogy a cigitől csak még rosszabb, mert az még jobban szárítja a nyálkahártyát, mégis szívom. Igazi önpusztítás. Fáj a jobb karomban a véna, - ha lehetséges ilyen fájdalom – amibe a kezelést kapom. Próbálom vigasztalni, simogatni, mint egy totál dilis. Bal karomon a hónom aljánál továbbra is iszonyatosan feszül a bőr, nem akar jobb lenni, pedig a szuper olajos tusfürdővel tusolok és utána csatakosra kenem a szuper testápolóval (Babe termékek, mindenféle tartósítószertől mentesek). Nem adom föl, csak jobb lesz szépen-lassan. Csak ezt a „szépen-lassan” dolgot tanulom nehezen :-( nem az én műfajom. Én a „most, mindent és még egy kicsit többet, de azonnal” elv híve vagyok. Az biztos, hogy az egyik legnagyobb feladatom a betegség kapcsán, türelmet tanulni. Na és persze elfogadást. Olyan könnyűnek tűnnek kimondva, vagy ide leírva, annál nehezebb megvalósítani!!!
Mondtam már, hogy mennyi előnye is van a kemónak?? Sorolom, mennyi pénzt spórolok vele. Hajsampont ugye nem használok, se balzsamot. Fodrász kilőve, vágatnom és festetnem sem kell 5 hetente, ami szintén nem elhanyagolható összeg. Úgyis utáltam ott ülni 2 órát! :-( Borotválkozni már csak nagyon ritkán kell, tehát a borotvák árát, amik ugye nem olcsók. Nőtársaim tudják :-) Áramot is kevesebbet használok, mert nem szárítok minden reggel hajat fél órán keresztül. Néha megmosom a fejem, és picit melengetem a hajszárítóval. Ennyi. Persze ez csak humor, de tények is. Az ezeken megspórolt pénz többszörösét adom ki hiper - szuper tartósítószer mentes készítményekre és bio italokra…. Kész átverés show!  

EMBEREK! Fogalmatok sincs, hogy milyen nagy dolog egészségesnek lenni!!! 
Én most már tudom. Becsüljétek meg ezt a legnagyobb kincset!
  
2013. február 6. szerda  

3 hónapja élek betegségtudattal!
Nem is tudom, mit mondjak a tegnap estéről…pont egyszerre értünk haza "L"-el, csináltunk vacsit, salátát meg a főtt sárgarépát és hármasban megvacsiztunk. Jó volt!!!!!!! :-) utána összebújtunk a kanapén és én szépen-lassan kiborultam…igen, iszonyúan fáj a nyelvem, a jobb alkarom a véna miatt, a bal hónom alja és a nemi szervemen a seb, ami egyre rosszabb, ahelyett, hogy gyógyulna…lévén, hogy CSAK neki tudom ezeket teljes mélységében elmondani, és CSAK az Ő vállán tudom kisírni magam, és kb. 2 hete voltunk így együtt, az azóta felgyülemlett feszültség + a fent felsorolt fájdalmak miatt kiborultam kicsit. Ami szerintem normális is, hiszen valamikor ki kell, hogy jöjjön, csak hát ez így elég rossz, hogy ahelyett, hogy örülni tudnék annak, hogy itt van végre velem és jókedvem lehetne, rajta töltöm ki az összes szomorúságom, bánatom, mérgem….és ezzel meg is alapozom az együttlét hangulatát. A nappalok még csak elmennk, de az estéket napról-napra, hétről-hétre EGYEDÜL kell megélnem, túlélnem. Tök egyedül, mint a kisujjam. És itt most minden kedves családtagomtól, barátomtól, barátnőmtől kérem, hogy NE értse félre ezt a mondatot! Tegnap este döbbentem rá igazán, hogy tényleg mennyire fasza csaj vagyok! Kőkemény! Mert ugyan mindenki és főleg "L" valóban nagyon sokat segít, de napközben valahogy elvegetálok, dolgozom, teszem a dolgom, ügyeket intézek, rötyögök, beszélgetek…stb, de az esték…az esték, amikor ülök a kanapén és kattognak a kerekek a fejemben és itt fáj, és ott fáj, és amott fáj…és gyűröm a tornát, pedig már iszonyúan unom...akkor bizony magányos vagyok. Persze tartom magam a Sára miatt, előtt, nagyon ritkán sírok, és ez gyűlik, gyűlik, gyűlik bennem, aztán robban, amikor "L" védelmező, ölelő karjaiban vagyok!
Nos, kisírtam magam, aztán megnyugodtam kicsit, olvastunk egymás mellett, aztán zenét hallgattunk, összebújtunk, csókolóztunk…finom volt!
Reggel 6-kor ébredtünk, odabújtam hozzá, na az volt a nap fénypontja!!!!!! Azt kívántam, bárcsak így maradhatnánk egész álló nap!!!
De nem lehet, mindenki ment dolgozni. Ömlött az eső szinte egész nap. Munka után bementem a Mezzoba és vacsiztam, amit én nagyon elrontottam, mert rántott húst kértem, krumplival és mire megettem annyira megfájdult a nyelvem, hogy üvölteni tudtam volna…..hülye vagyok. Gondolhattam volna, hogy az nem lesz jó a sebes nyelvemnek. Beültem a kocsiba és hazáig zokogtam. Úristen! Fogalmatok sincs, hogy min megyek keresztül!!!!!!!!!!!!!!!!!!! 

ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá 

Pedig még én is azt hittem, hogy tudom, hogy min megy keresztül a Papa, vagy a Buksi….akkor. És most szembesülök a ténnyel, hogy halvány lila gőzöm sem volt arról, hogy mit éreztek és miket gondoltak!!!!!!!!!!!! JÉZUSOM!!!! Haragudhatunk-e ezért bárkire is? NEM! Mégis valahogy annyira kiszolgáltatottnak érzem magam, hogy még több együttérzésre vágyom! Igen, ezen az oldalon minden egészen más megvilágításba kerül.     
Gyalogoltam 30 percet, de nem lettem sokkal jobban sajnos. Bea bekente a karom krémmel (Phenylbutazon), hátha jobb lesz. Bekentem a nyelvem azzal a zselés krémmel, amit a Bea hozott (Carbosan), elég szar íze van. Imádkozom, hogy hasson éjszaka!!!!!! Alul pedig csatakosra kenem magam Neogranormonnal. Elegem van, de nagyon!!!!

(részletek a naplómból)

2014.február 6. csütörtök

Bementem munka előtt az Onkológiára és megbeszéltük a rekonstrukciós műtétem időpontját, ami február 19-e lesz!!!! :-) YESSSSSSSSS! Ez a mai nap örömhíre számomra! Végre egyforma lesz a két mellem és lezárhatom ezt a borzalmas fejezetét az életemnek!!! Nyárra pedig már dögös leszek újra :-) Ezerrel nyomom a diétát és a sportot (joggolás, popsitorna, hasizom, hullahopp karika). Megmutatjuk a világnak, hogy mellrák után is van élet, nem is akármilyen és mellrák után is lehet dögös egy 40-es :-)

Testi és lelki helyzetjelentés: lelkileg a toppon vagyok, most, hogy tudom a műtét időpontját és belátható időn belül meglesznek a szép új cicijeim!
Testileg már kevésbé mondható el ugyanez.
Derekam fáj nagyon, bal karomban a nyirokér úgy húzódik megint, mint a műtét után, mintha el akarna szakadni, ha ki akarom nyújtani és zavarnak a hurkák a hasamon és a combomon :-(
Körmeim nagyjából helyrejöttek a lábamon is végre, hajam nő ezerrel, de már nem olyan göndör sajnos, bal hónom alja kevésbé érzéketlen :-)
Mindent összevetve: REMEKÜL vagyok! Élek és nincsen daganatom!!! És csak ez számít! :-)







2014. február 1., szombat

Méreg, düh, harag, igazságtalanság…pityergés...

2013.január 31. csütörtök

Korán ébredtem, benéztem (virtuálisan) az irodába, aztán a Lilinél (gyógytornász) kezdtem. Szokás szerint nagyon jól esett, amit csinált, még akkor is, ha nem vagyok még teljesen jól. Onnan mentem a kineziológushoz, útközben beugrottam a Tiborhoz röviden. Kineziológus sokat segített ma is, kicsit fölhozott a -10-ről…nagy feladatom, hogy elfogadjam, azt, hogy képességem szerint segítek másoknak, megteszek értük mindent, amit tudok, és többet nem. A baj az velem, hogy én mindig többet és többet és többet szeretnék adni, segíteni….hívjuk ezt bárhogy. És van, hogy az ember nem tud többet segíteni, bármennyire is szeretne!!!  És van, hogy magamat előtérbe kell helyeznem MINDENKIVEL szemben, ha a helyzet úgy kívánja. Márpedig most így kell tennem, bármennyire is nehezemre esik!!! És az is igaz, hogy ha én magammal nem vagyok rendben, akkor másoknak sem tudok segíteni!!!
Azon töprengtem ma, hogy hol van a határ aközött, hogy valaki „egészségesen” gyászol vagy belesüllyed az önsajnálatba és egy idő után (tadattalanul) ezzel akarja magára felhívni mások figyelmét és kivívni az odafigyelésüket, szeretetüket!???

2013. február 1. péntek 

Megint korán ébredtem. Hamar beértem az irodába. Jó volt megint dolgozni, de estére elfáradtam. Sára átjött délután és találkoztunk a Katával, megköszöntötte a Micit. Munka után bementünk a Tiborhoz, kaptunk finom vacsit. Aztán haza végre!
Hívott az Ádám, beszélgettünk, mesélt, ma beszédes kedvében volt :-)
Beszéltem az Eszterrel, aki nagyon rossz állapotban van!!!! Segítenem kell neki valahogy!!!!! (neurológus, kineziológus)
Petra hívott, összeszervezte holnapra hozzájuk az ebédet :-) ez most jól esik, és ezer örömmel megyek hozzájuk, végre látom a lányokat is!!!! Jönnek a Toniék is!!!! :-)  
Zoli mamáját kell holnap mindenképpen fölhívnom, mert nagyon régen beszéltünk!!!! Meg is kell látogatnom valamikor!!!
Gyalogolnom is kell holnap, muszáj végre újra összeszednem magam!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Sajnos most nem sikerült nem cigarettáznom, ez megnehezíti a saját dolgom, mert nagyon száraz vagyok kívül-belül és a cigitől még szárazabb a szám!!!!!!!!!!!!!

Mai napi pozitívum: a varróbácsim agyon dicsért, hogy milyen jó a hajam és milyen jól áll és milyen fiatalos…….:-) GREAT!

Mai napi negatívumok: iszonyatosan húzódik a bőröm a hónom alatt, fáj a jobb alkaromban a véna (és húzódik is), ahova a kemót kaptam, iszonyatosan száraz a bőröm, hiába kenem bármivel, semmi nem oltja a folyamatos szomjúságom, kisebesedett a nyelvem és nagyon fáj, egyre kevesebb a hajam és kezd valóban taszító lenni a fejem, zavar a tapintása is, zavar az alvásban is…..és még sorolhatnám a sok, kedves apró kis mellékhatást, amikkel nap, mint nap szembesülnöm kell, akár tetszik, akár nem…és miközben én úgy érzem, hogy napról napra, szépen lassan tönkretesz a kemó, illetve azok mellékhatásai, fogalma sincs senkinek, hogy minden nap, minden reggel mennyi erő kell ahhoz, hogy összevakarjam magam és megpróbáljak úgy kinézni, mintha minden a legnagyobb rendben volna, és jól érezném magam!!!!! 

ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá

Méreg, düh, harag, igazságtalanság…pityergés...   

(részletek a naplómból)

2014. január 28., kedd

Harmadik kemó

2013.január 28. hétfő

Korán ébredtem, nem aludtam túl jól és túl sokat…levittem a Sárát a buszhoz, megint esett a hó!!! :-) Visszajöttem, leültem a gép elé és nézegettem a Timu oldalán a bejegyzéseket és fotókat, aztán írtam a Mamájának. Próbáltam vigasztalni, már amennyire ez lehetséges…elküldtem neki azt a nagyon szép idézetet, amit a Mama kapott és azt ki is tettem a Timu oldalára. Ha csak 1 embernek is sikerül vele vigaszt nyújtanom, már jó!!!! Gyógytornáztam, Beával beszélgettem, aztán jött "L". Hozott finom levest, meg sósakat. 
Irány az Onkológia, Gábornál (onkológus) minden rendben volt, vérkép jó, és újra vissza lehet tolni péntekre a következő kezelést, tehát tudunk menni síelni febr. 18-án :-) és 22-én kapom a következőt. Évike ma is nagyon kedves volt, bemehettünk a bal oldali üres szobába, kifelé forgattuk a székeket, hogy ne a falakat bámuljuk. Jó volt "L" jelenléte, jól csinálta!!!!!!!!!!! Nem volt se túl sok, se túl kevés!!!!!!!!!!!!! NAGYON szeretlek! Kicsit megint várni kellett a „gyógykoktélra”, 2 körül kezdett el folyni és ½ 4 körül végeztünk. Hazajöttünk, ettünk, pihiztünk, aztán "L" elment. Hívtam az Ádámot, hogy minden rendben (eddig).  Sára  a barátjánál alszik ma meg holnap. Próbáltam vele megbeszélni, hogy maradjon, de nem akart. Menekül. Nem esik jól, de elfogadom.

Már csak 3 kezelés :-)

(részlet a naplómból)





2014.január 28. kedd

Azt kell, hogy mondjam ,hogy sétagalopp az életem az 1 évvel ezelőttihez képest. 9 órát aludtam (egy ébredéssel), kényelmesen összekészültem, ittam egy kv-t "L"-el, aztán mentem dolgozni. Készítem elő a Valentin napot ezerrel :-) Remélem jóóó sok rendelés lesz!! 12-re elmentem szempilla igazításra. Túl hosszú volt, amit Karácsony előtt feltetettem, most rövidebbet csináltattam és nagyon csini. Teljesen természetes! :-) Visszafelé összefutottam a bátyámmal, ittunk egy kv-t és mentem vissza az irodába. Megcsináltam az isteni kímélő ebédemet (roston csirke, párolt babbal), dolgoztam 5-ig, beugrottam a Lacihoz a céges papírokért, aztán haza. Nem is mondtam, hogy ettől a jó kis hormongyógyszertől 4 kg-ot híztam eddig :-( :-( :-( ezért elhatároztam, hogy megpróbálok kicsit odafigyelni az étkezésre (mondjuk nem eszem 2 zsömlét felvágottal, sajttal reggelire) és párolt zöldségeket eszem, natúr hússal és 1 szelet barna pirítós kenyeret naponta. Persze ehhez jön minden nap a gyaloglás a gépen, amibe próbálok már futást is csempészni :-) persze csak szépen fokozatosan! :-) Minden nap 50 perc. Nyárra le kell adnom ezt a pár kilót! Rosszul érzem magam és szeretném még időben megfogni a hízást. Nos tehát mai napon 63 kg vagyok, és 58 szeretnék lenni!! HAJRÁÁÁÁÁ! 

2014. január 27., hétfő

Sára szülinap

2013.január 25. péntek

Sára 17 éves!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :-) :-)   Szülinapja alkalmából bevittem reggel egy darabon, aztán találkozott a barátjával :-) Utána beszaladtam Évikéhez az Onkológiára vérvételre (minden rendben), majd kvzni a Tiborhoz. Dolgoztam, próbáltam sok mindent elintézni, a jövő hét miatt. Kata jött egy kv-ra, beszélgettünk, jó volt, régen találkoztunk!!!!!!!! Hazafelé a Sáráékat fölvettem a Moszkván, és mentünk az Alessioba, ahova asztalt foglaltam :-) Finomat vacsiztunk négyesben, csodaszép lett a csokor, amit rendeltem neki :-) és ízlett mindenkinek a torta, amit vettem. Helyesek voltak az étteremben, mert lekapcsolták a villanyt és úgy hozták be a tortát!!!!! :-) Azt hiszem (remélem) Mici boldog és talán egy kicsit sikerült megfeledkeznünk az „állapotomról”!!!!? Itthon még pezsgőztek, eperrel a szerelmesek :-) Édes Egyetlenem, Nagyon boldog születésnapot!! Ígérem a 18-ik SOKKAL boldogabb lesz!!!!!!!!!! SZERETLEK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Én is próbáltam ma CSAK a Sára boldogságával foglalkozni….észrevettem, hogy többen megnéztek az étteremben, ami nagyon jól esik és újabb visszajelzés arra vonatkozóan, hogy nem látszom „betegnek”, és, hogy nem látszik, hogy parókám van és kemóra járok!!! De belül iszonyatosan nehéz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Szép álmokat!!!  

(részlet a naplómból)





2014.január 25. szombat

Sára 18 éves!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Hihetetlen! Egész héten az ajándékát készítettem, ami az utolsó pillanatban lett kész. Csináltam neki egy könyvet az elmúlt 18 év fotóiból :-)
Reggelre csináltam neki szülinapos asztalt, amit a Buksiéktól loptam. Lufi, virág, apró ajándék. Nagyon-nagyon örült!!! :-) Utána villás reggeli volt a Beáéknál, a kedvenc Hortobágyi palacsintáját készítette neki :-) Kapott tőlük is egy fotós könyvet, amiben a velük közös képek vannak 2006. óta. Jókat nevettünk a régi képeken, hogy milyen kicsi volt Ő is, meg a Réka is. 
Reggeli után útra keltünk, felvettük a virágot, a pogit, a fasírtot és elvittem az unokatesókhoz, hogy mi tudjunk nyugiban díszíteni és készülődni a Péterrel. 3-ra készen is lettünk mindennel :-) Megjött a család, aztán kicsit később a Marcsi és a Sára (Sára legrégebbi barátnője). Katának is nagyon örült a Sára! :-) Ünneplés, tortázás, ajándékozás....SZÉP volt! Mindennek nagyon örült és boldog volt az én kis-nagylányom :-) Én persze szokás szerint jól meghatódtam és elérzékenyültem és pityeregtem, de ez nálam normális. Este még elment az unokatesókkal egy italra és 11 körül ért haza. A nap fénypontja pedig az volt, amikor összebújtunk és együtt aludtunk. Az én életem értelme nagykorú lett. Elmondhatatlanul büszke vagyok. 

Hát, őszintén megvallva, szebb szülinap volt, mint a tavalyi! Hálás vagyok, amiért életben vagyok és jól vagyok és van egy fantasztikus lányom!










2014. január 21., kedd

A hosszú álomnál csak az álmatlanság nagyobb adomány

2013.január 21. hétfő

Ismét betértem a (korábban már említett) kedvenc pékáru boltomba, ahol ma a másik eladólány volt éppen bent. Mi volt az első szava a jóreggelt után? Na, mi? Nem találjátok ki! Így szólt: – Mostanában vágattad le a hajad, ugye?? Nagyon jól áll, szuper!!! És most divat a rövid haj!!! Nagyon klassz!! :-) Hát, így….. Iroda, reméltem, hogy kicsit több rendelés lesz Ágnes napra, de sajna nem. Gyógytornáztam, egész jól haladok, bár nem szeretném elkiabálni. Napközben elintéztem pár dolgot a jó hosszú listámról (Mici, Verus ajándék, vásárlás….). Munka után Mammut, vettem egy csodaszép, fehér síkesztyűt és egy fülhallgatót magamnak, utána Mezzo, Tibor megkért, hogy segítsek valamiben, hazafelé vásárlás, tankolás…8-ra értem haza jó fáradtan. Utána még vasalás és vérpótló, kicsi munka, gyógytorna, aztán alvás.
Úgy érzem, kirobbanóan jó formában vagyok!!!! Tele vagyok energiával és vidám is vagyok, (majdnem), mintha nem is lenne semmi „bajom”! És ennek NAGYON örülök!!!!!!!!!!
Próbálok még nem gondolni a hétfőre, ami vészesen közeleg, de most még inkább MUSZÁJ CSAK a mai nappal foglalkoznom, minden egyes nap!!! Így lehet mindig 2 teljes szuper hetem a kezelések között!!!!!

23.30 fekszem az ágyban a Frontinommal, de nem tudok elaludni. Zakatol az agyam...föladom, inkább írok. Mikor menjek vérvételre, csütörtökön vagy pénteken? A csütörtök iszonyú zsúfolt, talán mégis inkább pénteken reggel kéne mennem. Pedig nem szerettem volna még a kórház közelébe sem menni a Sára szülinapján. :-( Holnap fölhívom Évikét, az lesz a legjobb. Vajon mit fog mondani az onkológus (Rubovszky), vissza lehet csúsztatni a következő kemót pénteki napra?? Ha igen, akkor minden máshogy alakul. A Valentin napot meg tudom csinálni gond nélkül. Ez megnyugtatna! Bea foglalt szállást Sopronban a Hotel Lövérben. Onnan fogunk átjárni síelni Semmeringre (mint 2 évvel ezelőtt). Ez elvileg febr.18-21. között van, és ha sikerül, akkor másnap 22-én mehetek a gyógykoktélra. A síelésnek rettenetesen örülök már most!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Ezzel ünnepeljük meg, hogy túl vagyok a felén!!!! :-) Ez is a túléléshez kell!!! Kövezzetek meg érte. Vállalom! Vajon a hétfői kezelés után mi vár rám?? Kedden az Eszter lesz itt velem. Látjátok, már most sem megy, hogy ne agyaljak a hétfőn!!! :-(

Tegnap megnéztem a Fridát. Csodálatos film, mindenkinek látnia kéne minimum egyszer az életben, de inkább évente egyszer. Mindjárt nem nyavalyognánk ennyit!!! Ő mondta a filmben, hogy a szenvedésben egyedül van az ember. Milyen igaz. Hiába fogják a kezed, vagy ülnek az ágyad szélén, vagy éppen simogatnak, vagy próbálják elterelni a figyelmedet a nyomorodról. A szenvedés CSAK a tiéd egyedül. Neked kell érezned, megélned, átvészelned, túlélned. Senki más nem teszi meg helyetted.

Idézetek kedvenc könyveimből. Ajánlom figyelmes elolvasásra mindenkinek!

Kornis Mihály – Vigasztalások könyve

A szenvedésről: „Annak a számára, aki szenved, nincs olyan segítség, ami a fájdalmán enyhíteni képes volna. Aki megpróbál segíteni rajta, csak fokozza a kétségbeesését, mivel még élesebben láttatja vele, hogy a másik, aki nem szenved, mennyire alkalmatlan rá, hogy segítségére legyen a bajában.”      

Az álmatlanság csendes gyönyöre: „A hosszú álomnál csak az álmatlanság nagyobb adomány. Az ellen ne tiltakozz. Add fel, hogy ma éjjel alszol. Nem alszol. Utazni fogsz magadban, a gondolataid közt. Szükséged van rá, mégpedig ma, most, azonnal. Ha nem volna rá szükséged, már aludnál.”

Eckhart Tolle – A most hatalma a gyakorlatban

„Ha beteg vagy rokkant vagy, egy pillanatig se hidd, hogy valahogy kudarcot vallottál volna! Ne érezd magad emiatt bűnösnek! Ne hibáztasd az életet, mondván, hogy igazságtalanul bánt veled, de ugyanígy magadat se! Mindez ellenállás.”

A szabadság kulcsa a jelenlét, tehát csakis most lehetsz szabad.”  - na ezt kell megtanulni!!!


01.45 megpróbálok aludni.

(részlet a naplómból)

2014. január 19., vasárnap

Sára névnap

2013.január 18. péntek 


Hóesés!!!!!!!!!!!! Betértem zsömléért a kedvenc pékáru boltomba az iroda közelében, ahol az eladó csaj (aki amúgy nagyon jó fej, kedves, közvetlen) óriás lelkesedéssel kiáltott föl, amikor a fizetésre került a sor :-) -Milyen jóó a hajad és le is fogytál, nem?? Milyen jól nézel ki!!! Csak mosolyogtam és köszöntem szépen a kedves bókot :-) Hát, így megy ez. Látjátok?? Egy jó paróka, egy kis smink, egy kis kemó és mindjárt jól néz ki az ember. Kijöttem és jót röhögtem! (persze, jól esett, mert ez is csak megerősít abban, hogy egész természetes az én kis pepim). Dolgoztam, egész sok rendelés volt végre, remélem lesz valami Ágnes napra! Följött ma a Sanyi (Agócs). Ezer éve nem találkoztunk. Óriási ölelést kaptam tőle. :-) Munka után bementem a Mezzoba, kaptam finom vacsit (rántott husi, sültkrumpli, ubisali)…..hmmmmmm….nyami :-) közben odajött röviden a Laci (Bényi) beszélgetni. Jól esik a szeretete és az aggódása!!!!!! 
Szerintem kezd az 1 mm-es hajam fogyatkozni. Különben jól vagyok, újra a saját formámban, jól esik a munka, bírom is, használ ez a sok vas :-) már csak kettő van hátra!!!!! Hálás vagyok a Beának, hogy így figyel rám!!!!!! Nem is tudom, mi lenne velem nélküle!!!!!

Egész nap esett a hóóó! :-)



2013. január 19. szombat

Mici névnap!!!!!!!!!!! Csodás napsütés, csillogó hóóóóóó!!!!!!! Igazi száraz, hideg téli nap. Imádom!!!! Délelőtt elmentem az Irénhez virágokért, bevittem a Mezzoba, átmentem a Brigihez kvzni, Tibor is csatlakozott, akitől kaptunk mind a ketten egy csodaszép pici Campanula virágot, gyönyörűséges kaspóban :-) hazajöttem, összedobtam a lasagne-t és a kuglófot, aztán gyalogoltam 6.5-ösön 30 percet, ami nagyon jól esett. Gyógytornáztam, amit összekötök erősítéssel. Ebéd után pihiztem kicsit, a fiatalokat pedig elküldtem a Mázlival föl a rétre. Mici kapott szépséges fehér rózsát és egy harisnyát :-) aminek nagyon örült! Jó kedvem van, jól vagyok testileg és lelkileg is!!!!! :-) :-)  Délután kaptam újabb vasat, amit én csak „vasalásnak” hívok. 5-kor jött az Eszter, fölvettük a Petrát és mentünk a Mezzoba ünnepelni a Petra szülinapját és a Toni névnapját :-) 24.30 nem vagyok álmos, tehát írok. FANTASZTIKUS este volt!!!! Mindenki jó formában volt, végig nevettük az estét. Tibor nagyon kedves volt, mint mindig!!! Finomat ettünk, tortáztunk, pezsgőztünk, beszélgettünk és nevettünk és nevettünk és nevettünk! Imádok nevetni!!! Megjelent a Gíber, csatlakozott hozzánk, mint 2 évvel ezelőtt és meg kell mondanom, hogy feldobta az estét. ½ 9-re odajöttek a Miciék, mert moziban voltak, és az Eszterék hazahozták őket, mert ő előbb lelépett. De nagyon örülök, hogy eljött, mert ritkán mozdul ki :-) Jó kis csajbanda vagyunk mi így négyesben!! :-) Szóval SZUPER este volt! Petrával hazafelé beszélgetünk, mesélem az aggodalmaimat, meg a kisebb-nagyobb napi „problémáimat”. Nyugtat, hogy szerinte mindent nagyon jól csinálok és büszke rám. JÓL esik nagyon!!!! Most még tornáztam kicsit, bekentem a hónom alját körömvirággal, mert rettenetesen feszül a bőr (reggel – este kenem vastagon!!!!). Csináltam magamról portrékat.

Mai napi mondás: „Merj élni. Meghalni bárki tud.”



(részletek a naplómból)

1 évvel később...

Péntek este elmentünk a csajokkal az Árnyasba megünnepelni a Petra szülinapját, ami nagyon jól sikerült! :-) Finomat ettünk, sokat nevettünk, János kedves volt, még énekelt is a Petrának :-) örült az ajiknak, szóval szép este volt!!!! Ismét! :-)
Szombaton a Mezzoban ebédeltünk, utána pedig kimentünk a Kori EB-re. Fantasztikus volt megint!!! :-) Este a Vilinek volt meglepetés bulija, ami nagyon jól sikerült! Semmit nem sejtett és nagyon meghatódott! :-) Ezek a jó dolgok!
Vasárnap jó sokáig aludtam végre, rámfért! Délelőtt ittunk egy névnapos kv-t a Szertárban Buaőrsön a Petráékkal, utána a Péternél ebédeltünk, onnan kimentünk megint a Kori Eb-re a gálára. Iszonyatosan jó hangulat volt ma is, és szuper dolgokat csináltak! :-) Szép nap volt!! Sára kapott egy szép cserepes rózsát és 2 telefontokot. Örült neki nagyon :-) 
A műtétről semmi hír sajnos, amitől elég feszült vagyok. Így nem merem elkezdeni szervezni a Sára szülinapját sem :-( és ez is bosszant. Holnap megyek laborra és a Rubovszkyhoz (onkológus). 




2014. január 14., kedd

Újra sport

2013. január 14. hétfő 


Akkora hó esett reggelre, hogy nem tudtam bemenni dolgozni :-) így hát itthon maradtam, és innen dolgoztam. Kicsit aludtam délelőtt, kitakarítottam, tornáztam, főztem és közben csináltam a rendeléseket. Jó volt!!!!! Végre teljesen egyedül!!! Kijött "L" 3 körül, hozott isteni vargabélest :-) összebújtunk. 5-kor elmentem gyalogolni megint!!!!!!!! November óta most voltam először!!!!!!!!!!! Nagyon jól esett, de azért még visszafogottan csináltam. Petra is jött, csak ő tornázott. Én azokat még nem tudom csinálni a bal karommal sajnos, tehát maradt a futópad és a taposógép. Sokkoltam a népet, mert nem vettem se pepit, se kendőt, se semmit…most voltam először nyilvános helyen kopaszon. Először kicsit fura volt, de aztán belejöttem :-) megint átléptem egy határomat. ÉS! Sapkában mentem, és utána még a közértbe is bementem :-) még egy határomat átléptem! A sporttól megint EMBERNEK érzem magam. Menni kell legalább háromszor egy héten!!!!!!!!! Újabb vasalás (ami annyit tesz, hogy kaptam vénásan vasat).

(részlet a naplómból)



2014. január 14. kedd

Hónak se híre, se hamva sajnos. Reggel bementem az irodába megcsináltam a rendeléseket, utána 10-kor kimentem a Syma csarnokba, mert a héten lesz a Műkorcsolya Európa Bajnokság és mi visszük a virágokat. Még ma is minden a feje tetején állt, ott voltam jó sokáig, mert végre jött egy ember, aki megmondta, hogy hogy legyenek a virágok a lihegőben (ahol a versenyzők várják a kűr után a pontszámaikat). Kiderült, hogy még kell virág, meg balkonláda, meg kis kiegészítő a gömbvázákba. Visszafelé beugrottam a Józsiékhoz a cuccokért, onnan iroda, munka és délután újra vissza a csarnokba. Sikerült végre mindent a helyére tenni :-) Hamarosan mutatok fotókat is róla! Holnap indulhat a banzáj :-) Este 9-re haza is estem.
Ahogy olvasom, hogy mi történt velem 1 évvel ezelőtt, fura érzések kavarognak bennem. Újra érzem a tűszúrást, és próbálom megsaccolni, hogy vajon hányszor szúrtak meg az elmúlt 1 évben. Infúzió, vas, vérvétel, antibiotikum, kemó, kontrasztanyag az MRI-nél...és még sorolhatnám. Nagyon sokszor szúrtak és nagyon sokszor kívántam, hogy többet már ne szúrjanak, mert fáj és nem szeretem és nem akarom, hogy mégegyszer belém szúrjanak egy tetves tűt!!! Főleg az utolsó 2 kemónál már alig volt ép vénám a jobb karomban, ezért kézfejbe ment. Hát azt nagyon nem szerettem!!! A vérvételek azóta is nehezen mennek, mert teljesen tönkrement a jobb karomban lévő véna, az operált oldalt meg állítólag 1 évig nem jó szúrni. Talán a műtét előtt már lehet, mert letelt az 1 év. Műtétem időpontja sajnos tolódik. Január 8. volt a tervezett időpont, de most nem tudom, hogy mikor lesz. Ettől persze feszült vagyok. Rossz ez a bizonytalanság. Szerettem volna túlesni rajta a hónap elején. Nem jött össze. Ember tervez, Isten végez. Így van ez. 
Igen, arra is nagyon emlékszem, amikor először vállaltam a kopaszságom nyilvános helyen. Soha nem hordtam kendőt a betegség alatt (csak egyszer-kétszer itthon), mert nagyon rosszul áll. Sapka szóba sem jöhetett sportoláshoz, parókában meg mégsem megyek, mert iszonyú meleg és beleizzad az ember. Tehát maradt, hogy vállalom a kopasz buksim. Éreztem magamon a vizslató tekinteteket. Nem mindenki tudta eldönteni, hogy beteg vagyok-e vagy csak elgurult a gyógyszerem, és azt gondolom, hogy nekem ez jól áll és divatból vágattam 1mm-es hajat. Mert akkor még nem voltam teljesen kopasz (hamarosan az lettem). Így aztán kihúztam magam és úgy viselkedtem, mintha trendi csaj lennék :-) és büszkén viseltem borotvált fejemet és csak gyalogoltam és gyalogoltam és gyalogoltam...és erősnek éreztem magam! Ma is sokszor elgondolkozom azon, hogy honnan volt ennyi erőm és energiám mindezt így végigcsinálni?! 

2014. január 9., csütörtök

Második kemó

2013. január 4. péntek 

Nem aludtam túl jól. Este 8-kor elájultam a fáradságtól, éjjel 2 óránként fönt voltam, aztán 6-kor meguntam. Bea elrángatott sétálni a tök sötétben :-) ½ 8-ra mentünk a kórházba, ahogy Évike múltkor mondta. Feliratkoztunk szépen a doki listájára, ahol a 21. helyet sikerült lefoglalnunk :-( fölmentünk Évikéhez, aki már tárt karokkal várt. Levette a véremet, amit mi fölvittünk a laborba, mert, hogy ma éppen nem volt erre ember. Mikor visszamentünk a doki várójába, ugyanannyian voltak….vártunk és vártunk és vártunk. 11 óra előtt sikerült bejutnunk hozzá. Bea mindent megbeszélt vele, adhat nekem vasat és vérképzőt. A kemó szempontjából mindenesetre rendben van a vérképem és kaphatom a koktélt. :-) és ez a legfontosabb! Hamar végeztünk, mentünk vissza Évikéhez. Újabb várakozás, mert nem készült még el a koktélom. :-( Na, ami múltkor 10 perc volt, az most 1 órára sikeredett :-( így ¼ 1-kor végre el is kezdtük és 2-kor végeztünk. Nem volt közben semmi gond szerencsére! Haza, pihenés.

Fél 11-ig nem is volt semmi különösebb gond, akkor aztán jött az émelygés.. Megkönnyebbültem és aludtam 5-ig, ezer részletben…

Már csak 4 kezelés!

(részlet a naplómból)


Az újév első napjai

2013. január 1. kedd 
Keveset aludtam, mert sokáig néztem a TV-t. Fura volt ezzel a tüsi hajjal aludni. Újabb dolog, amit meg kell szokni! Egész nap pihiztünk, Bea csinált finom ebédet :-) délután aludtam egy jót :-) Egyszer fázik a fejem, egyszer melege van…a pepit nincs kedvem egész nap hordani. Kipróbáltam a kendőt turbánként, az egész jó, mert nem túl meleg.
Megint eléggé fáj a mellem, de nem feszülősen, hanem máshogy. Nem is tudom jól megfogalmazni. Meg nagyon húzódik a bőr a felkaromon belül és a hónom alatt. Igyekszem csinálni megint rendesen a gyógytornát, mert nagyon elhanyagoltam a kemó után :-(!!!!!! Muszáj valahogy ráállni agyban, hogy abban a 2 hétben, amikor jól vagyok, akkor ki kell használni minden napot és órát a tornára és a gyógyulásra. Azért már egész jól visszajött az érzéketlenség a felkaromban és a hónom alatt is. Előbb, mint ahogy ígérték!!!! Egy jó hír :-)

2013. január 2. szerda 
Nagyon szarul aludtam, alig bírtam reggel fölkelni :-) a mellem, a derekam…. :( sikerült összeszednem magam és mentem dolgozni. Munka az nem sok volt sajnos, annál több reklamáció. Péter odajött egy kv-ra délelőtt, jó volt!!!!!! :-)
Elkezdtem ma este a Béres cseppet (2 x 30 cseppet).
Bea kisminkelt és csinált rólam fotókat. Háááát, nem tudom :-) nekem kicsit erős.
Holnap megyünk síelni Eplénybe a Zsombiékkal!!!!!!!!!


2013. január 3. csütörtök 
8-ra mentünk a Zsombiékhoz és onnan egy kocsival Eplénybe. Hát szuper hely!!!!! Annak ellenére, hogy hóágyúznak csak, tök jó volt a pálya :-) 3 órás jegyet vettünk, ami nekem most pont elég is volt! Nagyon élveztem!!!! Még a nap is kisütött a kedvemért!! :-) Ki is ültem egy nyugágyba egy teára és élveztem a napsütést!!!!! :-) Istenem de jóóóóóó volt!!!!! Elviselném, ha minden kezelés előtt el tudnék menni síelni!!!! :-) Sára is élvezte! 4-re értünk haza, elvittem a barátjához, aztán mentek gyógytornára. "L" már itthon várt! Vett nekem a paróka alá való „sapkát” és abban várt :-) vicces volt és jól esett, hogy próbálja ő is elhumorizálni :-) végre össze tudtunk kicsit bújni!!!!!!! NAGYON JÓ VOLT!!!! :-) Sok erőt ad!!!!!!

(részletek a naplómból)



2013. december 25., szerda

Karácsony

Meghitt, békés ünnepeket kívánok nektek!


2012.december 24. hétfő

Hajnali-éjjeli 1 óra van, nem tudok aludni, pedig álmos és fáradt vagyok és kellene az erő holnapra. Jár az agyam. Mindenen. Mit csinálok jól és mit rosszul? 3 hete nem ittam iceteát, de a héten igen. Próbálom megszeretni a gránátalma levet, de nem igazán megy. De nem adom föl!! Kevés húst eszem és sok zöldséget, amit kívánok is. Pl. a zöldpaprikát nagyon!!!! :-) A kemó után 5 napig alig cigiztem, de aztán megint elég sokat. Ez nem jó. Muszáj valahogy letenni, legalábbis csökkenteni!!! Sok gyümölcsöt eszem, mandarint és pomelót minden mennyiségben!! Igyekszem normálisan, rendszeresen táplálkozni, hogy tartsam a súlyom, mert az is nagyon fontos, de szerintem fogytam 2 kilót. 60 kg voltam a betegség előtt, pár nap alatt lement kettő és most megint kettő. Ez nem jó!!!! És aggaszt!!!!
Egyik nap bátor vagyok és biztos benne, hogy gond nélkül végigcsinálom, a következő nap már elbizonytalanodom és félek. Félek mindentől. A következő kemótól, az utána következő napoktól, a hajhullástól, a kopaszra borotválástól. Rettegek, hogy nehogy rossz legyen a vérképem és ne kaphassam a koktélt! Ha jobban belegondolok, több lesz ez, mint 1 év :-( és az elég soknak tűnik most (még) így az elején.
Ádám nagyon rendes és gondoskodó, minden nap hív szinte és érdeklődik!!!! Nagyon jól esik!!!!
Toni ritkán hív, de ez is így jó! Ha hív, akkor jókedvű és nem aggódó!!! 
Petra gyakrabban jelentkezik, már amennyire a munkája és a 2 gyereke mellett belefér. Ő hajlamosabb picit drámázni, de nem baj. 
Eszter majdnem minden nap hív és legtöbbször túl aggódó!! 
Kata hetente hív és aggódó. Szegény otthon fekszik, mert közben megoperálták a gerincével. 
Mindenkit úgy fogadok el, amilyen és köszönöm nekik, hogy vannak és mellettem állnak és a maguk módján támogatnak!!! Hálás vagyok az életnek, hogy ilyen barátnőim vannak!!!!!!!!!!! Csodás dolog!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

06.30 ébredés, jó korán. Sára is hamar fölébredt, odaadtam neki az első ajándékot, a szép ruhát, amit vettem neki :-) tetszik neki!!!! Utána földíszítettük a fát, szép lett :-) sütöttünk kuglófot, megcsináltuk a csúsztatott palacsinta tortát. Péter dél körül megjött, elkezdtünk ebédelni, majd az ebéd közepén elment az áram :-( a levesig jutottunk!!!! Megajándékoztuk egymást és vártuk, hátha visszajön az áram…de nem jött :-( így hát félig langyosan ettünk köreteket :-) én speciel libazsíros kenyeret :-) Sára sok szép mindent kapott és nagyon örült :-) 2-kor elmentek a Juditékhoz (vitt egy adag palacsintatortát), én meg lepihentem kicsit. 4-re mentem a Sáráért, aztán a Katiért, az Emmáért és a Verusért és úgy Érdre. Szép volt, jó volt, helyesek voltak a lányok, kaptam egy gyönyörűűűséges gyertyatartót!!!! :-) Finomat ettünk, csináltam sok fotót a lányokról, aztán 8 körül elindultunk haza. Sárától kaptam egy nagyon szép síléces képkeretet és ééééédes angyalkát!!!!!! :-) Karácsonyoztunk a Beáékkal is, sok szépséget kaptam!!! Bea varrt karácsonyi terítőt, készített kis faképet :-) megkaptam a Frida füveskönyvet :-) egy nagyon szép szappantartót szappannal, és egy Mosolykás bögrét :-) Dorcitól megkaptam a Csík zenekar CD-t :-) Buksitól kaptam egy csodaszép könyvet Tibetről és egy CD-t tibeti zenével :-) NAGYON sok szépséges dolgot kaptam!!! Szép nap volt, leszámítva a bosszantó áramszünetet. 

Jól is éreztem ma magam, nem nagyon fájt a mellem sem, csak nagyon fáradt voltam az előző éjszakai kevés alvástól.

(részlet a naplómból)



2013.december 24. kedd

Az idei Karácsony jobb hangulatban telt. El nem tudom mondani a különbséget!!! Fantasztikus érzés egészségesnek lenni!!! Reggel elmentünk a Sárával és megvettük a csodás karácsonyfát, felcipeltük a lakásba, közben nagyokat nevettünk, mert alig bírtuk el és alig fértünk el a keskeny lépcsőházban :-) de hősiesen fölhoztuk és fölállítottuk és szépséges!!! :-) Földíszítettük, aztán befejeztük a főzést. 1-kor megjött a Péter, megebédeltünk és megajándékoztuk egymást. Annyi sok szépséget kaptam, hogy csak na! Mindenki örült mindennek :-) 4-kor kimentünk Érdre a bátyámékhoz, ott is meseszép karácsonyfa volt :-) gyerekek helyesek voltak, örültek az ajiknak. Finomat vacsiztunk, és 9-kor hazajöttünk. Itthon még a Beáékkal is ajándékoztunk és összebújtunk a Sárával a csodás fenyőillatban :-) Szépséges nap volt!!!