2013. december 14., szombat

Első kemó

2012. december 14. péntek


Félek!!!
8-ra megyek a Lilihez (gyógytorna), aztán 10-re jön értem a bátyám.
11.00 Országos Onkológiai Intézet 8-as épület, Dr Rubovszky Gábor rendelője. A váró tele. Kivártuk szépen a sorunkat, bementünk, megvizsgált, elmondott mindent, amit tudni kell a kemóról. Elmondta, hogy 6 db lesz, 3 hetente. Utána átmentünk a 8/a épületbe, az a kemós épület. Recepción leadtam a papírt, mondták keressem Évikét. Megkerestem Évikét, akivel rögtön összetegeződtünk, majd megmutatta, hogy hol foglalhatok helyet. Nos, ezt nem úgy kell elképzelni, mint a filmekben. Egy kórterem szerű szoba, csak ágyak helyett fehér bőrfotelek vannak (ebben éppen 7 db), lábtámasszal, fejtámasszal….keleti kényelem. Plazma TV a falon. Két ilyen szoba van egymással szemben és közte egy fülke, ahol a nővérek ülnek és látnak mindent és figyelnek. Szerencsére mire odaértünk (elég későn), csak ketten voltak bent, akik közül az egyik hölgy már éppen végzett is, a másik pedig nemsokára elment. Elhelyezkedtem tehát az első fotelben, és Évike betette a tűt a kézfejem fölé, mondván, nem a karba adják, hogy ne kelljen merev karral ülni 2-3 órán keresztül. Figyelmesek!!!! Elmondta, hogy ad először egy előkészítőt, aztán még 4 másik flakont mindenféle fincsiségekkel, amiből kettő fehér, kettő piros lötty volt. A gyógykoktélom!!!!! :-) Bátyám ott maradt, amíg elkezdődött, aztán elment elintézni, hogy a pepi árának a felét visszaadják, aztán megint visszajött, elment a büfébe, visszajött….3 óra körül lett vége, közben Évikével beszélgettünk néha, aki hihetetlenül empatikus hölgy, de sajnos a következőn nem ő lesz. Minden adag előtt elmondta, hogy mit érezhetek, szerencsére ezekből semmit nem éreztem.  Elbúcsúztunk, majd elmentünk egy kv-ra a Marosba, aztán vissza az Onkológiára mell töltésre. Gondoltam, ha már ott vagyunk, két legyet ütünk egy csapásra. Jól csinált mindent a testvérem egész nap végül is. Úgy, ahogy gondoltam, nem volt se sok, se kevés. Jól döntöttem!!!!!!! "L" a végén értem jött, elmentünk a Sáráért és haza. Vacsiztunk, aztán lepihentem. Nem volt semmi különös, csak kicsi émelygés, aztán bealudtam. Hát ezen a napon is túl vagyunk! Már csak 5 kezelés! :-) 

(részlet a naplómból) 

                                                                                                                A rettegett épület





2013. december 14. szombat

1/2 10-ig aludtam :-) aztán még lustálkodtam, kvztam az ágyban és élveztem, hogy végre nem kell az irodába rohanni! :-) Kényelmesen tettem-vettem, mostam, kitakarítottam, aztán elmentem kicsit shoppingolni Karácsonyra. Levezetésképpen találkoztam az Eszterrel a Tűzoltó szertárban (Budaőrsön) és ittunk egy fincsi kv-t és jót beszélgettünk! :-) Hazajöttem, kicsinosítottam magam és 7-re mentem vacsizni a vitorlázó barátaimmal. Szuper kis helyre foglaltak asztalt (Petrus étterem a IX. kerületben), finomat ettünk, jókat beszélgettünk és főleg sokat nevettünk! :-) Onnan elmentem a Sáráért és haza. Szép nap volt!!! Sokkal szebb, mint 1 évvel ezelőtt!!! :-) YESSSS! Szép álmokat nektek!


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése