05.30 lázmérés. áááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá!!!!!! A legjobb álmomból ébredtem megint…..no mindegy, visszaaludtam utána még kicsit, aztán erőt vettem magamon és letusoltam, megreggeliztem.
10.00 Ügyeletes orvos átkötöz, kiveszi a csövet, kicsit el akarok ájulni, lefekszem….szokásos, ablak kinyit, vizes ruha a fejemre, láb föl. Na, emiatt már nem érzem magam kellemetlenül. Összepakolok, közben várom a zárójelentést, a központi computer rendszer persze pont most állt le (mikor máskor?)
11.30 Bea jön értem. Egész jól érzem magam, kicsit mintha kevésbé feszülne a mellem a cső nélkül. Ez azért nem rossz!
Végre újra itthon! :-) A lakás TELIS-TELE van fehér virágokkal :-) tulipán, liliom, lisianthus.
Csodaszéééépek!!!!!!!!!
Fura érzés az "új" testemmel itthon...mikor elmentem még minden kerek volt, most meg...
Pihengetek, megírom a barátoknak, hogy minden rendben és hazaengedtek, skype-olok a Buksival :-)
Lelkem teljesen hullámzóan van, de azt hiszem ez nem egyedi ennél a betegségnél. Hol elsírom magam, hol semmi bajom. De elég keveset sírok. Talán többet kéne. Bár én ebből soha nem csináltam problémát. Most sem csinálok.
Nagyon
elfáradtam estére (de miben?), gondolom ez normális, tehát nem is „harcolok” az érzés
ellen. Hagyom magam. Ha 8-kor van kedvem lefeküdni, akkor 8-kor fekszem le.
(részlet a naplómból)
"Egy emlőtumoros nőnek komoly pszichés erőfeszítést jelent, hogy feldolgozza nőisége egy darabjának az elvesztését, és ezzel az érintetlen női identitása elvesztésével kapcsolatos gyászfolyamat is elindul." Tari Annamária - Sejtem
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése